Fontos határátkelőket foglaltak el a szíriai lázadók

Vágólapra másolva!
Tankok és helikopterek lepték el Damaszkuszt csütörtökön, és folyamatosak voltak az összecsapások a kormányerők és a lázadók között, akik három határátkelőt is elfoglaltak. Oroszország és Kína megvétózta a Szíria elleni BT-határozatot, amely keményebb szankciókat rendelt volna el az ország ellen. Eközben szerdai merénylet óta először felbukkant Bassár el-Aszad elnök az új védelmi miniszter eskütételén.
Vágólapra másolva!

Megjelent a nyilvánosság előtt csütörtök délután Bassár el-Aszad szíriai elnök - írja a BBC. A Damaszkuszban lévő nemzetbiztonsági központot szerdán súlyos támadás érte, a hadsereg három magas rangú vezetője, köztük az ország védelmi minisztere meghalt egy merényletben.

Aszad a merénylet óta nem mutatkozott, most azonban a televízió közvetítette, ahogy részt vesz az új védelmi miniszter eskütételén. Az új védelmi miniszter Fahad Dszászim al-Freidzs tábornok, a hadsereg eddigi vezérkari főnöke lett. A híradás szerint Aszad az eskütétel után instrukciókkal látta el a minisztert, és sok sikert kívánt neki.

A lázadók csütörtökön több határállomás irányítását is megszerezték - írja a Reuters hírügynökség. Ők ellenőrzik a Bagdad-Damaszkusz útvonalon álló Abu-Kamal határátkelőt, ami a Közel-Kelet egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalán áll. Ezen kívül legalább két Törökországgal határos átkelőt is megszereztek.

Tankok lepték el Damaszkuszt

Eközben Damaszkuszban a harcok már a kormány főhadiszállása közelében dúltak. Aktivisták szerint egyre több tank lepi el az utcákat, az állami média pedig közölte: a biztonsági erők harci műveleteket kezdtek a város több területén is "terroristák" ellen.

Kabun negyed fő útvonalát több mint 15 harckocsi és páncélozott csapatszállító jármű foglalta el, és félő, hogy mészárlás lesz ebben a negyedben - mondta az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) a vezetője. Kabunban öt napja folytak összecsapások. Egy belbiztonsági forrás azt állította, hogy "a hadsereg mindeddig visszafogottságot tanúsított".

A Reuters szerint a szíriai kormány helikopterekkel és nehéztüzérséggel támadta Damaszkuszt. A helyiek lángokban álló épületekről és utcákon heverő holttestekről beszélnek. Robbanásokat jelentettek a város északkeleti és déli kerületeiből. Szemtanúk szerint a lázadók megtámadtak a damaszkuszi rendőr-főkapitányágot.

Az amerikaiak szerint a BT csődöt mondott

Oroszország és Kína és megvétózta azt a határozati javaslatot, amelyről ma szavazott az ENSZ Biztonsági Tanácsa, és amely keményebb szankciókat rendelt volna Szíriával szemben. A nyugati országok által támogatott terv nem katonai szankciókat tervezett bevezetni az ország ellen, ha nem vonja ki a katonáit a lakott területekről. Ezen kívül szerepelt a napirenden az ENSZ megfigyelő missziójának 45 napos meghosszabbítása is.

Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint a Biztonsági Tanács csődöt mondott a szíriai válság kezelésében, ezért az Egyesült Államok "a testületen kívül" fog nyomást gyakorolni Damaszkuszra. "Fokozni fogjuk erőfeszítéseinket a Biztonsági Tanácson kívül, különféle partnerekkel, hogy nyomást gyakoroljunk az Aszad-rezsimre, és segítséget nyújtsunk azoknak, akiknek erre szükségük van" - jelentette ki csütörtökön Susan Rice nagykövet, miután Moszkva és Peking megvétózta a nyugati határozati tervezetet.

Azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok azután, hogy nem sikerült elfogadtatni a nyugati határozattervezetet, nem fogja támogatni az ENSZ megfigyelők mandátumának meghosszabbítását.

Oroszország egyoldalúsága miatt vétózta meg csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Szíriára vonatkozó határozati javaslatot - jelentette ki Vitalij Csurkin orosz ENSZ-képviselő New Yorkban. Nyomással és szankciókkal kizárólag a szíriai kormányt fenyegette - fejtette ki a nagykövet. Ez volt Oroszország és Kína harmadik vétója Szíria ügyében 2001 októbere és 2012 februárja után. A BT-ben a 15 tagból 11 támogatta a tervezetet, kettő (Pakisztán és a Dél-afrikai Köztársaság) tartózkodott.

A szíriai védelmi miniszter halálát okozó szerdai merényletről itt, a megölt vezetők jelentőségéről itt olvashat.