Orbán a futballról beszélgetett Ficóval

2012.07.20. 12:38

Főleg a futballról beszélgetett Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő csütörtöki esti pozsonyi nem hivatalos találkozójukon, a Slovan Bratislava-Videoton FC Európa Liga-selejtező mérkőzésen - jelentette pénteken a SITA szlovák hírügynökség.

"Sok mindenről beszélgettünk, de főleg a futballról" - mondta Orbán Viktor a mérkőzés után.

Robert Fico szlovák kormányfő a hírügynökségnek elmondta: "A találkozó igazolta, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok minősége lehetne teljesen más, mint amilyen eddig volt. A jövőre kell koncentrálni, nem a múltra. Mindkét országnak hasznára válik, ha a Szlovákiát és Magyarországot érintő közös tervekről beszélünk" - mondta.

Megjegyezte: nem lett volna szerencsés, ha ő nem megy el egy olyan (szlovákiai) mérkőzésre, amelyre ellátogat a magyar miniszterelnök. "Ezenkívül, nyilván tudják, hogy időnként - nem rendszeresen - elmegyek a Slovan Bratislava meccsére. Úgy éreztem, ez most éppen egy jó alkalom. Ez a találkozó Orbánnal kiváló alkalom volt arra, hogy javítsuk az egymás közötti kommunikációt és a kapcsolatokat" - jelentette ki.

Utalt arra, hogy a magyar miniszterelnök nagy futballrajongó, hogy szülőfalujában alapított egy labdarúgó-akadémiát, és hogy támogatja a magyar futballt. "Láttam, hogy teljesen beleéli magát a mérkőzésbe. A játék közben nem nagyon volt idő arra, hogy sokat beszéljünk a politikáról. Több szót ejtettünk olyan dolgokról, amelyek összekötnek bennünket, és kevesebbet olyanokról, amelyek elválasztanak" - mondta Fico, hozzátéve, hogy ha munkaprogramja megengedi, akkor a jövő héten szeretne elmenni Magyarországra a visszavágóra.