Harmadik napja harcolnak a szíriai Aleppóban

Vágólapra másolva!
Több ezer helyi lakos menekült el a szíriai Aleppo városából. Szombatról vasárnapra virradóra heves harcokról érkeztek hírek.
Vágólapra másolva!

Három napja tartanak az összecsapások a szíriai Aleppo városában - írja a brit BBC online kiadása. Több ezer helyi lakos menekült el a városból, amely egészen a közelmúltig egy meglehetősen biztonságos kormányzati székhely volt. Aktivisták jelentése szerint Hamából és Deir al-Zourból is érkeztek hírek összecsapásokról.

A fővárosban, Damaszkuszban a katonai csapatok több olyan negyedet is visszafoglaltak, amelyet alig a múlt héten sikerült a lázadóknak ellenőrzésük alá vonni. A lázadók a határállomásokat is elfoglalták, és azt mondják: ők hajtották végre azt a bombatámadást, aemlyben négy magasrangú kormányzati tisztviselő, köztük a védelmi miniszter is életét vesztette.

Az Aleppóban tartózkodó aktivisták arról adtak hírt, hogy vasárnapra virradó éjszaka több összecsapás is volt a városban a lázadók és a kormányzat biztonsági erői között. Seif al-Dawla kerület egyik épülete a tankok tüzelése miatt omlott össze. Három, Aleppo és a török határ között fekvő várost szintén bombáztak az éjjel. Heves harcok dúltak Salah al-Din kerületben, ahonnan nagy robbanásokat és állandó ágyúzást jelentettek.