Vágólapra másolva!
Hat évtizede nem látott esőzés pusztít a kínai fővárosban: utcákat és aluljárókat árasztott el a víz. A viharokban eddig legalább harmincheten haltak meg, többeket villám vagy áram csapott agyon. Nyolcvanezren a pekingi repülőtéren rekedtek. A meteorológusok további szélsőséges időjárásra figyelmeztették a lakosságot.
Vágólapra másolva!

Káoszt okoz a kínai fővárosban napok óta tartó esőzés, amelyben legalább harmincheten meghaltak - írja a brit Guardian online kiadása. A hat évtizede nem látott mennyiségű eső és az erős szélvihar szombat délután kezdődött: utcákat és aluljárókat öntött el a víz.

Az egyik kerületben hat ember meghalt, miután összeomlott a fejük felett a háztető, öt embert villám ütött agyon - közölte az állami Xinhua hírügynökség. Többek a leszakadó vezetékek miatti áramütésbe haltak bele, legalább huszonöten pedig vízbe fulladtak. A kínai főváros nemzetközi repülőterén több mint 500 járatot kellett törölni az időjárás miatt. A peremkerületekből eddig mintegy harmincezer embert költöztettek ki.

A pekingi metrót elárasztották a kétségbeesetten otthonaikba igyekvő emberek, akik sem saját autójukkal, sem busszal vagy taxival nem tudtak hazajutni. A városra átlagosan 170 milliméter csapadék esett, míg Fangsan (Fangshan) kerületben 460 milliméternyi.

Forrás: AFP
A képre kattinta fotógaléria nyílik!

A fővárosban több helyütt szabályos tavak keletkeztek; a közlekedési helyzetek kezelésére hétezer rendőrt helyeztek szolgálatba. Az internetes közösségi oldalak tele vannak a ritka nagy mennyiségben, folyamatosan hulló csapadék következményeinek fényképeivel, az elárasztott aluljárókkal vagy a járhatatlanná vált utakon megállásra kényszerült autókkal, motorosokkal, kerékpárosokkal. A gépkocsik és utasaik helyenként a csaknem egyméteresre duzzadt, hömpölygő vízben rekedtek.

A pekingi városvezetés honlapján azt közölte, hogy dolgoznak rajta, hogy a metropolisz újra talpra álljon, arra azonban emlékeztették a lakosokat, hogy fel kell készülniük az esőzések folytatására. "Az időjárás-előrejelzések szerint július végétől szeptember elejéig a város ki lesz téve az áradásoknak, további nagy viharok és szélsőséges időjárás várható" - írják a városi honlapon.

A kínai közmédia közlése szerint a pekingi repülőtéren mintegy nyolcvanezer utas rekedt, miután több mint ötszáz járatot töröltek az ítéletidő miatt. A pekingiek Kína legnépszerűbb mikroblogján arról panaszkodnak, hogy a metropolisz vezetése sokkal jobban felkészülhetett volna a heves esőzésre, hiszen a meteorológusok figyelmeztettek a szakadó esőre.