Megszüntették a szlovák képviselők mentességét

Vágólapra másolva!
Módosították a szlovák alkotmányt, és elvették a szlovák parlamenti képviselők büntetőjogi mentelmi jogát. A képviselőket szeptembertől már csak a parlamentben elhangzott kijelentéseik miatt nem lehet büntetni.
Vágólapra másolva!

Ellenszavazat nélkül hagyta jóvá csütörtök délelőtt a pozsonyi törvényhozás a szlovák alkotmány módosítását, amelynek alapján szeptembertől gyakorlatilag megszűnik a parlamenti képviselők büntetőjogi mentessége. A módosítás értelmében a képviselői mentesség csak a parlamenti felszólalásokra vonatkozik majd. A képviselői mentesség szűkítésében előzetesen megegyezett az összes parlamenti párt, így az arról szóló szavazást nem előzte meg komolyabb vita.

A módosítást 145 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi parlament. A Bumm.sk emlékeztet, hogy a szabálysértésekre vonatkozó mentelmi jogot már az előző kormányidőszak végén eltörölte a parlament. A képviselőket szeptembertől már csak a parlamentben elhangzott kijelentéseik, illetve szavazásaik miatt nem lehet büntetni. A bírák továbbra is élvezhetik a büntetőjogi mentelmi jog előnyeit.