Érvénytelen a romániai népszavazás

Vágólapra másolva!
Traian Basescu román államfő valószínűleg marad hivatalában, mivel a központi választási iroda becslése szerint nem ment el a választók fele voksolni. Az előzetes adatok alapján egy-két százalék hiányzott az érvényességhez.
Vágólapra másolva!

Érvénytelen valószínűleg a Traian Basescu leváltásról rendezett vasárnapi népszavazás Romániában - derült ki a központi választási iroda (BEC) által helyi idő szerint éjfél után közzétett részvételi becslésből.

A BEC szerint urnazárásig a választói névjegyzékben szereplők 45,92 százaléka adta le voksát. A népszavazás érvényességéhez több mint 50 százalékos részvételre lett volna szükség.

A BEC közölte, hogy a részvételi adat becslés, amelynek során 18 242 szavazókörzet közül 2889-ből dolgozták fel az adatokat reprezentatív minta alapján. A felmérés hibahatára plusz-mínusz 3 százalék. Mivel a részvétel több mint három százalékkal elmarad az 50 százalékos küszöbtől Traian Basescu államfő valószínűleg visszatérhet hivatalába.

A magyarok számára nem volt tét

A legalacsonyabb részvételi arányok a magyarlakta megyékben voltak. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ezt azzal indokolta, hogy a romániai magyarság számára nem volt közvetlen tétje a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazásnak, mert nem volt magyar jelölt. "Az erdélyi magyarok mindig akkor vesznek részt nagy számban, amikor ennek van közvetlen tétje, vannak magyar jelöltek, amikor úgy érzik, hogy a döntés, a választás róluk szól, az őket képviselő szervezetekről" - mondta Kelemen Hunor.

A politikus elutasította Crin Antonescu ideiglenes államfő nyilatkozatát, amelyben a politikus a romániai magyarokat azzal vádolta, hogy "bojkottálták" a népszavazást. "Elfogadhatatlan, hogy a magyarokat hibáztassák a referendum miatt, amelynek a végeredményét még nem is lehet tudni" - mondta az RMDSZ elnöke. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ a szavazáson való részvételre buzdította a magyarokat, akiknek azt ajánlotta, szavazzanak saját lelkiismeretük szerint.

Kelemen elutasította Victor Ponta román kormányfő kijelentését is, miszerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsára maradtak volna otthon a romániai magyarok. Szerinte Orbán felszólításának nem volt hatása, mert más választások alkalmából sem hatottak az erdélyi magyar választókra a magyarországi politikusok nyilatkozatai.

Az elnök a demokrácia fáklyájáról beszélt

Traian Basescu a szavazókörök zárása után azt mondta: "a demokrácia fáklyája nem aludt ki, a román állampolgárok elutasították a 256 parlamenti képviselő és szenátor államcsínyét", és amikor visszatér az elnöki hivatalba megpróbálja a társadalmi megbékélést előmozdítani.

Crin Antonescu ideiglenes államfő úgy nyilatkozott, hogy várni kell még a referendum végleges eredményére, de a központi választási iroda (BEC) és az eredményt hitelesítő alkotmánybíróság döntéseit mindenképp tiszteletben tartja. Victor Ponta miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan államfőnek, akit ötmillió szavazattal választottak meg, és akinek a leváltására több mint nyolcmillió polgár szavazott, el kellene gondolkoznia arról: megvan-e még a legitimitása ahhoz, hogy Romániát képviselje.