A tévészékházat ostromolják Aleppóban

Vágólapra másolva!
A szíriai felkelők szombatra virradóra megostromolták a szíriai állami televízió aleppói székházát, miközben Damaszkusz külterületén heves harcok folytak a hadsereg alakulatai és a felkelőkhöz átállt katonák között.
Vágólapra másolva!

Aleppóban, Szíria egyik legnagyobb városában szombatra virradóra a felkelők támadást indítottak a televízió épületének elfoglalására, de a hadsereg a légierő támogatásával visszaszorította őket. Heves harcok bontakoztak ki Aleppó két, a felkelők által ellenőrzött negyedében, Szalaheddinben és Szeif al-Daulában is.

Az északnyugat-szíriai Latakiában 13, a kelet-szíriai Deir-ez-Zórban és Damaszkusz tartományban pedig hat-hat ember veszítette életét a harcokban.

Pénteken több mint százan estek áldozatul az országban dúló erőszaknak, és ezzel a 2011 március eleje óta tartó felkelés halálos áldozatainak száma meghaladta a 20 ezret.

Közben az egyik fegyveres ellenzéki csoport, amely július közepén saját házából elrabolta Mohamed al-Szaíd ismert szíriai televíziós műsorvezetőt, bejelentette: végzett a fogollyal. Az emberrablást és a kivégzést a Front al-Noszra nevű szervezet egy pénteki internetes közleményben vállalta magára. A felvételen látható az al-Kaida terrorszervezet zászlaja és egy fotó a falhoz állított újságíróról. "Legyen ez tanulság mindazoknak, akik támogatják a rezsimet" - hangzik a szöveg. Mán Száleh, a szíriai televízió elnöke mindazonáltal úgy nyilatkozott a francia hírügynökségnek, hogy "nincsenek bizonyítékok a műsorvezető halálára".

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken arról beszélt, hogy a szíriai Aleppóban zajló kegyetlenkedés lehet, hogy kimeríti az emberiesség elleni bűntett fogalmát. A világszervezet Közgyűlése a szíriai kormányt elítélő határozatot fogadott el.