Még 150 magyar van Szíriában

Vágólapra másolva!
A véres polgárháború sújtotta országban kialakult biztonsági helyzet és az emberrablások miatt a Külügyminisztérium mindenkit arra kért, hogy hagyják el Szíriát, de százötvenen még mindig kint vannak.
Vágólapra másolva!

Még 150 magyar tartózkodik Szíriában, ők a Külügyminisztérium többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyták el az országot - közölte a tárca az MTI érdeklődésére pénteken. A Külügyminisztérium a Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint "a sorozatos emberrablások" miatt legutóbb kedden kérte a magyar állampolgárokat arra, hogy ne utazzanak Szíriába, illetve az ott tartózkodók azonnal hagyják el az országot. A tárca konzuli szolgálata a honlapján emlékeztetett arra, hogy Szíria az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába tartozik.

Hétfőn Szíriában elraboltak három magyar állampolgárt, akik korábban rendőrök voltak. A fegyveresek eddig semmilyen követelést nem fogalmaztak meg, a kapcsolatot sem vették fel a hozzátartozókkal, a Terrorelhárítási Központtal (TEK) vagy Magyarország szíriai külképviseletével.

Áprilisban ugyancsak Szíriában két magyar állampolgárságú férfit hurcoltak el ismeretlen fegyveresek. A túszokat még nem sikerült kiszabadítani.

Csütörtökön az ENSZ is bejelentette, hogy missziója elhagyja az országot az egyre véresebb polgárháború jelentette közvetlen veszély miatt. A Bassár el-Aszad rezsimje ellen kirobbant lázadás harci cselekményei az utóbbi két hónapban gyakorlatilag a szállásukul szolgáló damaszkuszi szállodába zárták az ENSZ munkatársait. Ott sem voltak azonban biztonságban, szerdán a hotel előtt robbant bomba. Egyikük sem sérült meg, de az eset feltehetően nagy súllyal esett a latba a misszió sorsáról döntő csütörtöki zárt ülésen.