Ilyen életet nem szeretnél

Zsülietta, Nagybánya, riport, Baia Mare, Horea utca, fal, szegregáció
Vágólapra másolva!
Háza körül szemét, szarszag és patkányok, apró lakását öt emberrel és tucatnyi léggyel osztja meg, betegségei miatt nyolcféle gyógyszer szed - Zsülietta nyomorúságos körülmények között él egy nagybányai cigánytelepen. Hogyan vezet valakinek az útja a teljes reménytelenségig, miközben valóra vált az egyetlen kívánsága?
Vágólapra másolva!

Zsülietta a nagybányai Bejrútban él, szemét és szarszag közepén. A négy, többemeletes házból álló telepet beteríti a mocsok, koszos kisgyerekek és patkányok rohangálnak a bűzben. A hulladéktenger szélén bográcsban főznek, a krumpli fűszerezéséről a tüzelőként használt szemét gondoskodik.

A telep legleromlottabb házában, egy földszinti, nagyjából 12 négyzetméteres lakásban lakik Zsülietta a férjével, három lányával és a vejével. 20 éves lánya kilenc hónapos terhes, férjével egy matracon alszik a földön. Harminc centi és egy vékony fal választja el a fejüket a szoba sarkában lévő WC-től. Enyhén értelmi fogyatékos, 16 éves lánya 18 éves nővérével oszt meg egy ágyat, Zsülietta pedig a férjével.

Víz nincs bekötve, a hűtő nem működik. Zsülietta férje egy bányában dolgozott, amikor 25 éve, szenteste előtt egy nappal egy baleset miatt amputálni kellett az egyik lábát, az egyik karja pedig nyomorék lett. Kerekesszéke tetején romlott ételmaradék áll tányérokban. Addig nem dobják ki őket, amíg egy ismerőse nem hozza el a disznóját, hogy megetessék vele. A szobában mindenhol legyek zümmögnek.

Mesekönyvektől az alkoholista juhászig

Zsülietta 1974-ben született Nagybányán. Apja magyar, anyja cigány volt. Apja a helyi kombinátban dolgozott, aranyat tisztított. Harmonikán és orgonán játszott, szabadidejében több fellépése is volt. Hatan voltak testvérek. Kétszobás, kertes házban éltek. Szüleit nagyon szerette, úgy véli, nagyon jól nevelték, nem cigányok között nőtt föl. Nyolc osztályt végzett el.

Nyolctól ötig járt iskolába. 12 éves korától heti kétszer a piacon dolgozott hajnalonként, zöldségeket cipelt. A pénz egy részét hazaadta, a maradékból ruhákat, mesekönyveket vett. 16 éves korában Gyulafehérvár környékén nyaralt nagynénjénél. Szerelmes lett egy román fiúba. Első szerelem. Zsülietta nem beszélt románul, a fiú nem beszélt magyarul, mint mondja, úgy értették meg egymást, mint német az orosszal.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A nagybányai lakótelep. További képekért kattintson a fotóra!

Összeházasodtak, pedig a szülei nem egyeztek bele. Férjével a szüleinél laktak, majd egy évvel később, 17 évesen elvesztette az anyját. Mivel ő volt a legidősebb testvér, ő vette át a szerepét a háztartásban. A férje juhászként dolgozott. Három lányuk született, közben a férj alkoholista lett. Elvette a gyerekeknek szánt ételpénzt, ha hazajött, kötözködni kezdett. Zsüliettát rendszeresen verte. Késsel is neki támadt, az egyik lányát meg is szúrta. Amikor Zsülietta a szomszédjától megtudta, hogy a férje felcserélte őt másra, hét év után kiadta az útját.

Nyolcféle gyógyszer

Ezután elköltöztek egy kis faluba. Nem szerette, mert unalmas volt, ezért három év után visszaköltöztek Nagybányára. Így kerültek Bejrútba, ahol már tizenkét éve lakik. Ugyanennyi ideje van együtt mostani férjével, akivel elégedett, egy pofont sem kapott tőle. Betegségeivel még régebb óta él együtt, gyenge a szíve, alacsony a vérnyomása, cukorbeteg, epilepsziás. Nyolcféle gyógyszert kell szednie, 18 éves kora óta várja, hogy mikor fog meghalni. Heti kétszer jönnek ki hozzá a mentők.

Gyerekkora óta nem dolgozik, le van százalékolva a betegségei miatt. Férjével 230-230 lejt (összesen 28 ezer forintot) kapnak az államtól. Ebből 280 lejt (17 ezer forintot) költenek kettejük gyógyszereire. Az önkormányzati lakásért és a költségeiért 65-85 lejt (4-5 ezer forintot) fizetnek. A férje szokott koldulni, 10-15 lejt (600-900 forintot) gyűjt össze pár óra alatt. Mivel így sem jönnek ki, kölcsön szoktak kérni 200-300 lejt egy férfitól. Ő a telepen több családnak is hitelez, de Zsülietta szerint nem uzsorás, csak jóindulatból teszi.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Zsülietta és értelmi fogyatékos lánya. Galériáért kattintson a fotóra!

Zsülietta napjai egyhangúan telnek. Nyolc-kilenc körül kelnek, reggelire kenyeret, margarint, lekvárt esznek. Délelőtt a lányokkal harcol, hogy elvégezzék a házimunkát. Ebédre levest, kis krumplit, csirkét készít. Pihennie nehéz, sok a cigánygyerek, mindig nagy a mozgás a telepen. Vacsorára parizert esznek kenyérrel, este az RTL Klub és a TV2 biztosítja a szórakozásukat.

Teljesült a vágya

A nyomor, a szegénység, a betegségek és a kilátástalanság mellett az öröm is ott van Zsülietta életében. Őszintén nevet, amikor fogyatékos lánya az ágyon fekve egy cigivel a szájában játékosan rugdossa a mellét. A leglehangolóbb mégis az, amilyen természetesen és érzelemmentesen beszél keserű múltjáról és sanyarú jelenéről. Mint mondja, beleszokott ebbe az életbe.

És mit kívánna egy ember, akinek ilyen nyomorúságos az élete, ha lehetne három kívánsága?

Zsülietta azt mondja, az ő kívánsága már teljesült. Három lánya volt, de mindig szeretett volna egy fiúgyereket is. Kérte az istent, hogy adjon neki fiúgyereket. Másnap megérezte, hogy a lánya terhes lett. Elmentek az orvoshoz, ahol bolondnak nézték, de kiderült, hogy valóban terhes a lánya, és fiút vár.