Marad a börtönben Julija Timosenko

Vágólapra másolva!
A fellebbviteli bíróság helybenhagyta a volt ukrán miniszterelnök hétéves börtönbüntetéséről szóló ítéletet.
Vágólapra másolva!

Az ukrán fellebbviteli bíróság elutasította szerdán a hétéves börtönbüntetésre ítélt volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko panaszát, és helybenhagyta az ellene hozott bírósági végzést.

Timosenko ügyvédjei panaszukban azt kérték a polgári és büntetőjogi ügyekkel foglalkozó kijevi felsőbb különbíróságtól, hogy bűncselekmény hiányában nyilvánítsa törvénytelennek az alsó fokú bíróság ítéletét, és zárja le az ügyet. A semmitőszék azonban törvényesnek minősítette az ítéletet. Olekszandr Jelfimov bíró a döntést ismertetve közölte, hogy Julija Timosenko vétsége az első és másodfokú eljárásban teljes bizonyítást nyert. Szerinte nem lehet azt állítani, hogy a bizonyítékok összegyűjtésének módja miatt a nyomozati eljárás nem volt igazságos. Az előző bíróságok igazságos döntéseket hoztak, a bűncselekmény bizonyítottságának objektív megítélése alapján - mondta a bíró.

Az ítélethirdetés idején Timosenko mintegy 300 támogatója gyűlt össze a bíróság épülete előtt, követelve a politikus szabadon engedését.

A volt ukrán miniszterelnököt tavaly októberben arra hivatkozva ítélték hét év szabadságvesztésre - és kötelezték átszámítva mintegy 137 millió euró értékű kártérítésre -, hogy Ukrajna számára hátrányos gázmegállapodást kötött Oroszországgal. Tavaly december végén a fellebbviteli bíróság másodfokon helybenhagyta az ítéletet, de a védelem panaszt nyújtott be a kijevi semmitőszéknél.

Timosenko tavaly december óta a harkivi börtönben raboskodik. Éhségsztrájkot folytatott, sérelmezve a börtönhatóságok bánásmódját. Rosszabbodó egészségi állapota miatt május óta az ottani vasutas kórházban ápolják.

A Timosenko-üggyel az Európai Emberi Jogi Bíróság is foglalkozik. Az elítélt lánya, Jevhenyija azt reméli, hogy a strasbourgi emberi jogi fórum még az októberi választások előtt állást foglal az ügyben. Szerinte ez az egyetlen lehetőség arra, hogy igazságot szolgáltassanak édesanyjának.

Nyugati politikai vezetők elítélően fogadták a Timosenko elleni korábbi verdikteket, politikai üldöztetésnek tartják a volt miniszterelnök elleni hatósági eljárást. Az Európai Unió emiatt kulcsfontosságú társulási és szabadkereskedelmi megállapodásokat nem kötött meg Ukrajnával. Brüsszel és Washington is azon az állásponton van, hogy az ukrán igazságszolgáltatás részrehajlóan bíráskodik Viktor Janukovics államfő politikai ellenlábasai felett.