Alsónadrágjukban vittek volna majmokat Dubaiba

Vágólapra másolva!
Lórikat próbált meg Dubaiba szállítani több csempész, de dudorodó nadrágjaik lebuktatták őket a delhi repülőtéren. A majmok állatkórházba, a csempészek zárkába kerültek.
Vágólapra másolva!

Alsónadrágjában próbált majmokat Dubaiba csempészni három férfi Bangkokból, de a delhi átszálláskor lebuktak. A biztonsági ellenőrzéskor ugyanis az őröknek feltűnt, hogy az egyikük gatyája feltűnően kidudorodik. Kiderült, hogy lórikat próbáltak meg átcsempészni a határon.

A majmok, amelyek között akadt 18 centiméteres is, élve úszták meg a kalandot, de a BBC híradása szerint megsérültek, ezért egy helyi állatkórházba kerültek. Az Egyesült Arab Emírségekből származó csempészeket őrizetbe vették.

A lórik az utóbbi években egyre keresettebbek, mint egzotikus háziállatok. Több fajuk veszélyeztetett, az India déli részén és Sri Lankán őshonos karcsú lórit például a kihalás fenyegeti. Indonéziában is komoly károkat szenvedett a lóripopuláció a fokozódó kereslet miatt.

Az állatok harapása azonban mérgező, ezért a vadorzók kihúzzák a majmok fogait. Ezzel azonban a befogott lórik már soha nem lesznek képesek visszaszokni a vadonba, a dél- és délkelet-ázsiai trópusi őserdőkben - jelentette a BBC.