Előkerült a kínai alelnök

Vágólapra másolva!
Lassan két hete nem jelent meg nyilvánosan Hszi Csin-ping, akit várhatóan októberben neveznek ki Kína elnökévé. A kínai politikus neve azonban most egy temetés kapcsán megjelent a kínai sajtóban.
Vágólapra másolva!

A kínai közmédia egy hírben megemlítette Hszi Csin-ping nevét, ami csak felerősítette a találgatásokat a kínai alelnök hollétét illetően. Az amerikai Washington Post szerint a szeptember elején eltűnt kínai vezető nevét egy temetés kapcsán említették meg Kínában. Hszi Csin-ping állítólag több más kínai vezetővel részt vett a kínai kommunista párt egyik tisztviselőjének temetésén.

Hszi Csin-ping eltűnése szeptember eleje óta foglalkoztatja a világ közvéleményét, miután várhatóan októberben megválasztják az ázsiai nagyhatalom elnökévé. Hszi Csin-ping a múlt héten kínai vezetőktől szokatlan módon sorra mondta le külföldi vezetőkkel szervezett találkozóit, és szeptember 1-je óta nem adott hírt magáról. Ez, és az őszi kínai vezetőváltást övező egyre nagyobb titkolózás összeesküvés-elméletek és pletykák egész sorát indította meg Kínában.

Az országban ősszel lesz az a politikai generációváltás, amelyben tízévente lecserélik Kína legfelső vezetőit. Az ország legfontosabb döntéshozó testületében, a Kínai Kommunista Párt politikai bizottságának 9 tagú állandó bizottságában az őszi pártkongresszuson választják újra a tagokat, és mivel 67 événél idősebb politikus nem lehet a bizottság tagja, a kiöregedő kínai vezérgeneráció távozni kényszerül.

A Washington Postnak nyilatkozó egyik Kína-szakértő szerint a legvalószínűbb, hogy a politikus szívrohamot kapott, vagy valamilyen kisebb balesetet szenvedett, ami kórházi ápolást igényel, de Hszi Csin-ping feltehetőleg nincs életveszélyben.

A szakértő szerint azért valószínű, hogy nincs komolyabb baja a politikusnak, mert a többi kínai vezető napirendje teljesen átlagosnak mondható, találkozókon vesznek részt, beszédeket mondanak, ha Hszi Csin-ping állapota kritikus lenne, akkor valószínűleg az utódlással lennének elfoglalva.