Több száz fotó készülhetett Katalin melléről

Vágólapra másolva!
A félmeztelen cambridge-i hercegnőről készült képek közül a jövő héten jó néhány valószínűleg meg is jelenik. A brit sajtó jórészt szolidáris a hercegi párral, de a királyi házzal foglalkozó újságírók nem értik, Katalin hogyan vállalhatott ekkora kockázatot.
Vágólapra másolva!

Több száz fotó készülhetett a félmeztelenül napozó Katalin cambridge-i hercegnőről, a brit trón várományosa, Vilmos herceg feleségéről, és a képek közül a jövő héten jó néhány valószínűleg meg is jelenik. Vasárnapi londoni sajtóértesülések szerint ugyanakkor az egyre dagadó botránynak áldozatául eshet egy ír bulvárlap, amely szintén közölte a Franciaországban, lesből készített felvételek némelyikét.

Vilmos - II. Erzsébet királynő unokája - és Katalin nemrégiben Lord Linleynek, az uralkodó néhai húga, Margit hercegnő fiának franciaországi kastélyában nyaralt, és a hercegnő a bikinifelsőjét levetve a kastély úszómedencéje mellett napozott, amikor egy lesipuskás fotós teleobjektívvel, legalább egy kilométerről lekapta.

Az elmosódott, de így is felismerhető képek közül a Closer című francia bulvármagazin többet is közölt pénteken utcára került kiadásának címlapján és négy belső oldalán. Az ügy azonnal hatalmas botrányt kavart Nagy-Britanniában, és az udvar néhány órával a fotók megjelenése után bejelentette, hogy kártérítési pert indít a francia pletykalap ellen.

A Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lap értesülése szerint azonban több mint kétszáz felvétel készült a félmeztelen Katalin hercegnőről, és ezek közül az olasz Chi magazin már hétfőn ötvenet közölni akar. A brit lap úgy tudja, hogy az olasz folyóirat 26 oldalas különkiadást állít össze a hercegnőről készült fotók közzétételére. Londoni értesülések szerint a Closer és a Chi egyaránt Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök médiabirodalmához tartozik.

Forrás: AFP
A hercegi pár erőltetett mosolya a Salamon-szigeteken

A botrány időközben átterjedt Írországra is, ahol az Irish Daily Star című bulvárlap hozott le néhányat a képekből a hétvégén. A napilap egy brit sajtócsoport, a Northern & Shell többségi résztulajdonában van, és a cég tulajdonosa, Richard Desmond azonnal elítélte a szerkesztőség döntését a fotók közléséről. Desmond - akinek cége a brit Daily Star és Daily Express lapoknak, valamint a Channel 5 kereskedelmi televíziós csatornának is a tulajdonosa - bejelentette, hogy előzetesen nem tudott a képek közléséről, és vállalata azonnali hatállyal kiszáll az Irish Daily Start kiadó közös brit-ír vállalkozásból.

A vegyes vállalat ír résztulajdonosa, az Independent News & Media közölte, hogy a maga részéről továbbra is támogatja az Irish Daily Star megjelenését, ám vasárnapi londoni sajtókommentárok szerint a brit tulajdonos távozásával legalábbis bizonytalanná vált az ír lap fennmaradása. A News of the World után az Irish Daily Star lenne egy éven belül a második brit érdekeltségű bulvárlap, amely sajtóetikai botrány miatt szűnik meg.

Vilmos herceg és hitvese jelenleg éppen kilencnapos hivatalos délkelet-ázsiai körúton tartózkodik, de az utazást teljesen beárnyékolja a hercegnőről készült indiszkrét fotók botránya. A brit sajtó jórészt szolidáris a hercegi párral, egyetlen brit újság sem közölte a felvételeket - pedig több brit bulvárlapnak is felajánlották a képeket -, ugyanakkor megjelentek olyan írások is, amelyek bírálják Katalin hercegnőt elővigyázatlanságáért.

Forrás: AFP

A királyi ház híreire specializálódott tekintélyes Majesty magazin főszerkesztője, Ingrid Seward a Daily Mail című konzervatív napilapban írt hétvégi publicisztikájában például azt a kérdést tette fel, hogy Katalin "miképp lehetett ennyire bolond". Seward szerint az Egyesült Királyság majdani uralkodójának feleségétől "elvárható lett volna egy kicsivel több józan ész".

Katalin hercegnő státusa azzal jár, hogy "abszolút nincs helye a kockázatvállalásnak", és ez azt is jelenti, hogy nem lett volna szabad félmeztelenül kifeküdnie egy úszómedence mellé abban az országban, amely a világ legkíméletlenebb lesipuskás fotósairól hírhedt - írta a Majesty magazin főszerkesztője. Ez egyenes utalás volt arra, hogy Vilmos édesanyját, az 1997-ben Párizsban autóbaleset áldozatává vált Diana hercegnőt a szó szoros értelmében élete utolsó pillanatáig kíméletlenül hajszolták a bulvárfotósok.