Lázadásra szólítottak föl a Mohamed-film miatt

Vágólapra másolva!
Dániában és Belgiumban is tüntettek az amerikai Mohamed-film miatt, Antwerpenben 230 embert állítottak elő. A koppenhágai tüntetők szerint a Mohamedet gyalázó kisfilm provokáció az iszlám elleni háborúban.
Vágólapra másolva!

Két európai nagyvárosban, Koppenhágában és Antwerpenben is erőszakos tüntetések voltak vasárnap az iszlámot gúnyoló amerikai amatőr film miatt. Antwerpen egyik, jobbára közel-keleti bevándorlók lakta negyedében egy szalafista sejt felhívására tüntettek. A tiltakozó tömeg "Hitetlen kutyák!" és "Együtt lázadunk fel!" jelszavakat skandált. A feldühödött tüntetők összecsaptak a helyszínre vezényelt rendőrökkel, akik közül egy megsérült.

Mivel a tömegmegmozdulást a hatóságok nem engedélyezték, a rendőrök minden tüntetőt - összesen 230 embert - előállítottak. A kihallgatás után mindenkit elengedtek, kivéve egy embert, akinél kést találtak.

A dán fővárosban, Koppenhágában mintegy ezren tüntettek az amerikai nagykövetség előtt az iszlámot becsmérlő film és Mohamed próféta megsértése ellen. A demonstráción dán, angol és arab nyelvű szónoklatok hangzottak el. A tüntetést a Hizb ut-Tahrir nevű csoport szervezte, amelynek vezetője úgy nyilatkozott, hogy a gúnyolódó amerikai film "csupán az utolsó provokáció az iszlám elleni háborúban, amelyet a Nyugat - kiváltképpen az Egyesült Államok - évtizedek óta folytat". A koppenhágai tüntetésen incidensek történtek, ezért a rendőrség több embert előállított.

A Kaliforniában készített videofilm gúnyolja és gyalázza Mohamedet és a muzulmánokat. Számos arab országban heves Egyesült Államok-ellenes megmozdulások voltak az elmúlt napokban.