Katalin mellei miatt kellett mennie egy ír főszerkesztőnek

Az ír Irish Daily Star című újság főszerkesztőjét menesztették a Katalin hercegnőről készült képek publikálása miatt
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Felfüggesztették állásából az Irish Daily Star ír napilap főszerkesztőjét, aki azt a döntést hozta, hogy az újság leközli a Vilmos herceg feleségéről, Katalin hercegnőről készült félmeztelen lesifotókat. A lap egyik tulajdonosa, az Independent News and Media hétfőn bejelentette, hogy felfüggesztette Michael O'Kane-t, és belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Forrás: AFP/Peter Muhly

Az újság szombati - Nagy-Britanniában nem kapható - kiadásában hozott le néhány képet a cambridge-i hercegnő francia vakációja alatt készült több száz felvételből. A fotókat először a francia Closer bulvármagazin közölte.

Alan Shatter ír igazságügyi miniszter felvetette, hogy az ügy miatt ismét előveszik az ír magánéleti törvény tervezetét, amelyet korábban félretettek. Mint fogalmazott: az ország egyes médiumai nem tudnak különbséget tenni az "érzéki érdekek és a közérdek" között.

Hétfőn Vilmos herceg és Katalin hercegnő kártérítési eljárást indított a képeket először közlő francia lap ellen, hozzájuk közeli források szerint jelentős összeget fognak kérni a képekért.

A képeket többek között itt lehet megnézni.