Gumibottal erőszakolták meg a grúz rabokat

Vágólapra másolva!
Lemondott a grúz büntetés-végrehajtási miniszter szerdán, miután előző este két helyi televízió rabok megkínzásáról készült videofelvételeket mutatott be. A felvételeken az látszik, hogy kínozzák, és gumibottal erőszakolják meg a rabokat. Ezután több grúziai városban spontán tüntetések törtek ki. A belügyminisztérium a közelgő választásokra időzített politikai provokációról beszélt, a grúz államfő azt mondta, hogy megbüntetik azokat is, akik lefilmezték a jeleneteket.
Vágólapra másolva!

Kedd éjszaka több ezren vonultak Tbiliszi és más grúz városok utcáira kormányellenes jelszavakkal, miután két televízió rabok megkínzásáról készült videofelvételeket mutatott be. A tüntetők a felelősök megbüntetését követelték.

Hatuna Kalmahelidze büntetés-végrehajtási miniszter a politikai felelősségét vállalva benyújtotta lemondását Miheil Szaakasvili köztársasági elnöknek, aki sietett kijelenteni, hogy "fel van háborodva, és megrendítették" a képsorok. Az államfő a televízióban ünnepélyesen megígérte, hogy a tetteseket felelősségre vonják, de azokat is - mondta -, akik pénzért megrendezték és lefilmezték ezeket a jeleneteket.

A hatóságok letartóztatták a tbiliszi börtönök igazgatóját, két helyettesét és több börtönőrt, akik közül hármat azzal vádoltak meg, hogy egy ellenzéki kapcsolatokkal rendelkező rab lefizette őket, készítsék el a felvételeket az október 1-jére kiírt, szorosnak ígérkező parlamenti választások előtt. A felbujtóként emlegetett Bidzina Ivanisvili ellenzéki vezető tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz.

A felvételeken a rabok kínzása és gumibottal való megerőszakolása látható. Állítólag egy Vladimir Bedukidze nevű börtönőr készítette őket két éven keresztül, mielőtt Belgiumba menekült volna.