Elhallgattak a mobiltelefonok a dühöngésre készülő Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Elszabadulhat a pokol a Mohamed prófétát gyalázó amerikai film miatt, a pénteki nagyimák után ugyanis sok muszlim országban készülnek hatalmas Amerika-ellenes tüntetésekre. Pakisztánban a kormány is tüntetésre biztat, de annyira tart a robbantásoktól, hogy elővigyázatosságból még a mobiltelefonokat is blokkolta a nagyvárosokban.
Vágólapra másolva!

Pakisztán kikapcsolta a mobiltávközlési hálózatokat pénteken a nagyobb városokban, hogy megakadályozza robbanószerkezetek mobiltelefonnal való működésbe hozását. A lépésre azért volt szükség, mert pénteken rengeteg tüntetés várható az országban az Egyesült Államokban készült iszlámellenes film miatt, és a hatóságok az elszabaduló indulatok között támadásoktól tartanak.

A belügyminisztérium szerint a mobilszolgáltatást legalább 15 városban blokkolták, például Karacsiban, Lahorban és Iszlámábádban. A telefonok helyi idő szerint 18 óra után ismét használhatók lesznek.

A kormány a pénteki napot nemzeti ünnepnek nyilvánította, és bátorította az embereket, hogy vegyenek részt a Mohamed prófétát gyalázó film elleni békés tiltakozásokon. Félő ugyanakkor, hogy a tüntetések nem maradnak békések, hiszen az elmúlt napokban is rendre erőszakba torkolltak.

A film világszerte muzulmánok erőszakos tüntetéseihez vezetett, eddig legalább harminc ember vesztette életét, ketten Pakisztánban haltak meg.A helyzet annyira súlyos, hogy még Barack Obama amerikai elnök is fizetett tévéhirdetésekben volt kénytelen nyugtatni a muszlimokat Pakisztánban (erről itt olvashat).

Amerika is készül a balhéra

Közben a tüntetések miatt az USA bezárta minden diplomáciai képviseletét Indonéziában, a világ legnagyobb muszlim országában. Zárva van a jakartai nagykövetség, a surabayai, medani és bali konzulátus, valamint a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségéhez (ASEAN) rendelt amerikai misszió is. A nagykövetség épülete előtt vízágyúkat állítottak fel, és szögesdróttekercseket gördítettek ki. A követség arra figyelmeztetett honlapján, hogy a demonstrációk célpontjai lehetnek amerikai üzletek is, elsősorban a gyorséttermek.

A pénteki nagyimát gyakran követik tiltakozó akciók a világ legnépesebb muzulmán országában. Hétfőn is volt tüntetés az amerikai nagykövetség előtt, és az erőszakba torkollott: kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg az épületet, amerikai zászlókat és autógumikat gyújtottak fel.