Zavargásba torkollt egy születésnapi parti Hollandiában

Vágólapra másolva!
Egy facebookos baki miatt annyian mentek el egy baráti összejövetelre a hollandiai Haren városában, hogy végül rohamrendőrök oszlatták fel a mulatozó tömeget. A jelek szerint egy film adta az ihletet a bulihoz.
Vágólapra másolva!

Több ezer tivornyázó fiatal szállt meg egy csendes hollandiai kisvárost pénteken. Összecsaptak a kivonuló rohamrendőrökkel, hatan megsérültek, több letartóztatás is volt - számolt be a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

Egy 16 éves lány egyszerű születésnapi bulija fajult idáig, miután az ünnepelt elfelejtette privátra állítani a Facebookon a barátainak szétküldött meghívó státuszát. A továbbküldött üzenet így végül nagyjából 30 ezer emberhez jutott el.

A Haren nevű, 19 ezer lakosú városka rendőrsége tudomást szerzett a készülő rohamról, és figyelmeztető felhívást tett közzé, de háromezren így is megjelentek a helyszínen. A több száz rohamrendőr eltorlaszolta azt az utcát, ahol a lány lakik, bár ő már napközben elhagyta a várost, miután a Facebookon lefújta a bulit.

Forrás: MTI/EPA/Catrinus Van Der Veen

Az érkezők mindezzel nem törődtek, üvegekkel és kövekkel dobálták meg a rendőröket, kirakatokat vertek be, üzleteket fosztottak ki, megrongálták az útjukba eső közlekedési lámpákat, és felgyújtottak egy autót - idézte a BBC a Reuters hírügynökség jelentését.

A megjelentek némelyikén "Project X Haren" feliratú pólót lehetett látni - ez nyilvánvalóan utalás a Project X nevű, Magyarországon A buli elszabadul címmel idén vetített filmre, mely egy kontrollálhatatlanná duzzadó házibuliról szól. A pólókat 23 euróért árulták az interneten.

Forrás: MTI/EPA/Catrinus Van Der Veen