Nem véletlen baleset volt az eddig 25 halálos áldozatot követelő cseh alkoholmérgezési hullám, a gyilkos szeszeket szándékosan dobták piacra a tettesek - jelentette be hétfőn az ügyet vizsgáló ügyész. A cseh nyomozók megtalálták a metanolmérgezések két fő gyanúsítottját is, és közölték, hogy sikerült felgöngyölíteni az ügyet. Az alkoholmérgezőket a rendőrök szerint az áldozatok nem érdekelték, csak a pénz.

Azonosította a cseh rendőrség azt a két fő gyanúsítottat, akinek a számlájára írható az elmúlt hetekben legalább 25 áldozatot követelő cseh alkoholmérgezési hullám. A hétfői bejelentés szerint a hatóságok megtalálták a mérgező alkohol forrását, és a korábbi őrizetbe vételek után a főkolomposok is horogra kerültek. Ellenük a rendőrség büntetőeljárást indított - közölte Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány hétfőn Prágában sajtóértekezleten.

Az iDnes.cz cseh hírportál szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy a két fő gyanúsított tudatosan készített metilalkohollal mérgezett alkoholos italokat, és a "halálos koktélokat" a kockázat ellenére szándékosan piacra dobták. "Tudjuk, hogyan került a mérgező metanol a cseh piacra, és azt is, hogy honnan származik" - közölte Cervícek. "Tudjuk, ki készítette a keveréket, és hogy kitől származtak a hozzávalók".

A hatóságok szerint összesen mintegy 15 000 liter mérgezett alkohol kerülhetett a piacra, a szeszhamisítók pedig azt is tudták, hogy ezzel emberéleteket veszélyeztetnek. A hétfői tájékoztatón Roman Kafka, az üggyel foglalkozó ügyész azt mondta, hogy a két fő gyanúsított ellen súlyos veszélyeztetés miatt indítottak eljárást a hatóságok.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
Hiába keresik a tömény italokat a prágai üzletekben

"Augusztus végén több tonna mérgezett szeszt pancsoltak és hoztak forgalomba" - mondta az ügyész. "Tudták, hogy ezek veszélyesek az egészségre, vagy akár ölhetnek is. Úgy tűnik, hogy csak a pénz érdekelte őket" - tette hozzá. Ha a két gyanúsítottat a bíróság valóban bűnösnek találja, akár húsz év szabadságvesztésre, illetve életfogytiglani börtönre is ítélhetik őket.

Az iDnes.cz szerint a rendőrségnek nagyon sokat segített a két fő gyanúsított egyike, akit pénteken hallgattak ki. Nemcsak elismerte az ellene felhozott vádakat, de nagyon együttműködő volt az ügy további részleteinek felgöngyölítésében is, noha a rendőrség szerint nagyon rossz lelkiállapotban van. A rendőrség az ügyről tartott beszámolón nem volt hajlandó közölni a két fő gyanúsított személyazonosságát, és arról sem beszéltek, hogy mióta működhettek a gyanúsítottak által létrehozott alvilági szeszhamisító hálózatok.

Az mérgező alkohol miatt Csehországban továbbra sem árulnak 20 százalékosnál magasabb alkoholtartalmú italukat, a cseh üzletek polcain 16-18 százalékos ízesített szeszek vették át a vodka és a viszki helyét, a kocsmákban és szórakozóhelyeken pedig sörrel és koktélokkal próbálják pótolni a tömények tilalma miatt kieső bevételt.

A múlt héten a hatóságok lefüleltek egy alkoholhamisító üzemet, ahol vietnami munkások keverték a hamis zárjegyes mérgezett szeszeket, az [origo]-nak pedig prágai kocsmárosok azt mondták, hogy jelenleg a cseh alkoholpiac bő 30 százaléka a maffia kezében van. A városi alkoholüzleteket szinte egytől egyik szintén vietnami árusok üzemeltetik, de a rendőrség arról még nem közölt semmit, hogy nekik lehet-e közül a mérgezett és hamisított szeszek terjesztéséhez. (A szesztilalomról készült prágai riportunkat itt olvashatja.)