Elkapták a brutális drogbárót Mexikóban

Vágólapra másolva!
Elfogták a világ egyik legkeresettebb kábítószer-kereskedő bűnözőjét - közölték a mexikói biztonsági erők. Ivan Velazquez Caballero, aki El Taliban, illetve Z-50 néven vált ismertté, az erőszakosságáról híres Zetas maffiacsoport egyik parancsnoka volt.
Vágólapra másolva!

Ivan Velazquezt San Luis Potosi városában fogták el a katonák. A bűnöző irányította az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-kereskedelem jelentős részét, miután ő volt a főnöke a csoportnak Zacatecas, Nuevo Leon és San Luis Potosi államokban, ahol kegyetlen brutalitással uralkodott.

Letartóztatása néhány nappal azután történt, hogy állítólag otthagyta csoportját, és egy rivális kartellhez csatlakozott - emlékeztet a BBC. Hírek szerint háborúban állt a Zetas egy másik vezetőjével, Miguel Trevinóval, aki Z-40 néven ismert, és ez okozta azt, hogy az utóbbi időben megugrott a gyilkosságok száma ezekben az államokban.

Forrás: AFP/Hector Guerrero

A nyomravezetőnek 30 millió pesót (516 millió forint) ajánlott fel a mexikói rendőrség, de nem tudni, hogy kifizették-e. Az viszont biztos, hogy Ivan Velazquez letartóztatásával egyidejűleg 35 rendőrtisztet is őrizetbe vettek, mert a gyanú szerint kapcsolatban álltak a Zetasszal.

Augusztusban egy ember úgy úszott meg egy tömeges leszámolást San Luis Potosi városa mellett, hogy halottnak tettette magát, és hagyta, hogy támadói - akik saját bandájához, a Zetashoz tartoztak - teherautóra rakják őt 14 kivégzett társával együtt. Akkor vált egyértelművé, hogy a maffiacsoport két részre szakadt.