Megerőszakolt rabok teljesíthetik be a Grúz Álmot

Vágólapra másolva!
Nyomógombos telefonokkal csinálta meg a szerencséjét, menekülnie kellett Putyin elől, egész falvaknak vett tévét és videót, most pedig a grúz elnöki posztra pályázik Bidzina Ivanisvili. Az október 1-jén esedékes választásokat felvezető kampány egyre jobban durvul. Az ellenzéki Grúz Álom börtönben ülő emberek kínzásáról szóló videókkal próbálja kiütni a kormányt.
Vágólapra másolva!

Sokkoló felvételeket mutatott be a TV9 nevű grúz ellenzéki tévécsatorna. Az egyik, vélhetően mobiltelefonnal készített videón börtönőrök állnak körbe egy rabot, mintha cicáznának vele. Ütik, verik, pofozzák, a földön fekve rugdossák az elítéltet. Miután az egyikkel végeztek, jön a következő. És ez így megy végig a majdnem hatperces felvételen. Egy másik napvilágra került videón egy rab fenekébe dugnak egy gumibotot, aki ettől vonyítva szenved, míg egy harmadikon egy elítélt csuklyával a fején, háttal van odabilincselve a cella rácsához, miközben parancsra kell üvöltve válaszolnia.

A barbár tettekről készült felvételek nyilvánosságra kerülése után a grúz büntetés-végrehajtásért felelős miniszter és a belügyminiszter lemondott, és a többezres tüntetések hatására az elnök is megszólalt. Mikhail Szakasvili elítélte a börtönökben történteket, és a felelősök gyors kézre kerítését ígérte. A főügyész 10 börtönőrt és több más börtönben dolgozót is letartóztatott. Még nem teljesen tisztázott, hogy ki és miként vette fel, és juttatta el a sajtónak a felvételeket, mindenesetre az eset kapóra jött a Szakasvilit kritizáló ellenzéknek. A grúz ügyészség szerint az ellenzék vezetőjének egyik börtönben ülő politikai szövetségese adta át a felvételeket egy jelentős összegért egy harmadik félnek.

Forrás: AFP/Vano Shalamov
Családtagok várakoznak egy tbiliszi börtön előtt, hogy láthassák fogvatartott hozzátartozóikat

Szakasvili támogatói az elnök által meghirdetett zéró tolerancia politikájával próbálják menteni a menthetetlennek tűnő helyzetet. Szerintük a szigorúbb jogszabályok és a hatékonyabb bűnüldözés miatt tarthatatlanná váló börtönkörülmények vezettek a brutális akciókhoz. A statisztikák is alátámasztják az érvüket: a börtönnépesség tíz év alatt hatezerről 24 ezerre nőt.

A New York Timesnak nyilatkozó miniszterelnöki tanácsadó szerint egyértelműen javult az országban a közbiztonság, aminek sajnos ilyen és ehhez hasonló hátulütői vannak. Emberi jogi szervezetek ugyanakkor aggasztónak tartják a grúz bűnüldözési politika változásait. A keménykezű rendőrség és a partneréül szegődött igazságszolgáltatás már kisebb bűncselekményekért is hosszú börtönbüntetéseket szab ki, ami miatt túlzsúfolttá váltak a börtönök. Már egy 2010-es Európa Tanácsi jelentés szót ejt a fizikai erőszakról, ami egybevág a már kiszabadult elítéltek beszámolóival is.

Milliárdos grúz álom

A múlt pénteken ismét ezrek vonultak a grúz főváros utcáira, hogy a kínzásokért felelős vezetők büntetését követeljék, ám a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Grúz Álom vezetője nem akar óriási tömegmegmozdulásokat. A milliárdos pártelnök, Bidzina Ivanisvili attól tart, hogy a felpaprikázott hangulatban levő emberek összetűzésbe kerülnek a rendőrséggel és így eltántoríthatják a választókat az október 1-jei parlamenti választástól.

Forrás: AFP/Vano Shlamov
Bidzina Ivanisvili

Az újdonsült pártvezér 1956-ban született egy bányász fiaként egy olyan faluban, ahol 7-8 éves koráig még áram sem volt. Gyerekként a régió gyémánt- és platinaüzemében kezdett el dolgozni, ahol csak az tudott gyorsan előre jutni, aki nem sokat gondolkodott, ha át kellett hágni egy-egy törvényt. Ivanisvili ezért inkább a moszkvai egyetemre ment, ahol munkagazdaságtanból szerzett doktori fokozatot. Itt csinálta meg a szerencséjét, mikor egy orosz társával számítógépekkel és az - akkor még újdonságnak számító - nyomógombos telefonokkal kezdett el csencselni.

1990-re százezer dollárnyi pénzével már bankot is alapíthatott: a Rossziszkij Kredit a szétesőben lévő Szovjetunió egyik első bankjaként óriási lendülettel növekedett. A banküzletből szerzett pénzt elsősorban a fémiparba és a kiskereskedelembe forgatta vissza. (Az egyik nagy orosz bányaipari társaságot például 1991-ben 150 ezer dollárért vette meg, míg 15 évvel később 500 millióért adta el.) Vlagyimir Putyin hatalmának stabilizálódása után forróvá vált a lába alatt a talaj, ezért Franciaországba emigrált, ahol 1 milliárd dollárt érő műkincsvagyont gyűjtött. 2003-ben - az Eduard Sevarnadze hatalmát megdöntő rózsás forradalom előtt - visszatért Grúziába, hogy támogassa az ellenzéket, de kezdeti lelkesedése Szakasvili iránt hamar ellenségeskedésbe csapott át. A Grúz Álom nevű formációt 2012 áprilisában alakította meg, hogy megdöntse Szakasvili Egyesült Nemzeti Mozgalmának kormányzását. Szerinte az elnök saját "totális hatalmát" építi az országban, és orosz mintára szórja szét az állami vagyont - ezzel is gyengítve Grúzia helyzetét.

Forrás: AFP/Getty Images/Spencer Platt
Szakasvili mindenkit csókoltat

Persze a politikába való belépésének személyes céljai is voltak. Ivanisvili védelmet akar szerezni saját magának és a hozzá közel állóknak, ugyanis az üzletember szerint Szakasvili folyamatosan zaklatja őket. Ezt támasztja alá az is, hogy három nappal a Grúz Álom megalakulásának bejelentését követően az üzletembert megfosztották grúz állampolgárságától, néhány hétre rá pedig egyik bankját szállták meg a kormányzati emberek. Eközben a kormánypárti média elkezdte pedzegetni, hogy az egész Grúz Álom nem más, mint a Kreml puccskísérlete. Ivanisvili a további találgatásokat megelőzendő megígérte, hogy eladja az összes orosz érdekeltségét.

A korábban a nyilvánosságot kerülő Ivanisvili a Tbiliszi külvárosában található 40 millió dollárt érő, Monet, Picasso és Schiele képeinek másolataival díszített palotájában lakik (a képek eredetijét inkább Londonba menekítette, mert szerinte a veszélyes lenne azokat Grúziában tartani). Az is csak politikai szerepvállalását követően derült ki, hogy két albínó gyereke van, akik közül az egyik popzenészi karrierbe kezdett.

Durvuló kampány

Ivanisvili azt állítja, nem ragaszkodik minden áron a hatalomhoz. Tervei szerint egy-két évig maradna a miniszterelnöki székben, utána hátralépne, és civilként támogatná tovább a demokratikus politikai erőket, a szabad sajtót és a társadalmi szervezeteket. Eddig is egész régiókat tartott el, szülőfaluját és a környező vidéket ingyenes tévékészülékekkel, videomagnóval és nem utolsó sorban ingyenes egészségügyi ellátással támogatta. Ivanisvili finanszírozta a tbiliszi egyetem és több városi színház felújítását, de ott van a neve az általa épített síközpontok, nemzeti parkok és kórházak tábláin is.

Szakasviliék éppen ezért is félnek Ivanisvilitől. Az elnök egyik főtanácsadója szerint mindenképpen kétséges egy olyan ember politikai szerepvállalása, akinek jóval több pénze van, mint az ország költségvetése. Az ellenzéki vezető a Forbesnak a világ leggazdagabb embereit összesítő listáján 6,4 milliárd dollárnyi pénzével benne van a top kétszázban, Grúziában ő leggazdagabb, vagyona pedig fele az ország GDP-jének. A két tábor közötti ellentétnek van egy enyhe generációs töltete is, ugyanis a Szakasvili-érában nem vállalhatott semmilyen tisztséget az, aki bármilyen állami pozíciót viselt a szovjet időkben. Az elnök ezzel a döntéssel szinte egy egész korosztályt zárt ki az ország ügyeinek irányításából, amely most revansra vágyik.

Forrás: AFP/Vano Shalamov
Ellenzéki tüntetők

A rózsás forradalom óta viszont sok minden pozitív irányba változott az országban. Grúziáról elismerően nyilatkoznak a korrupcióellenes szervezetek, a Világbank és az Egyesült Államok is. A korábban mindennapos áramkimaradás, a nagymértékű rendőri korrupció vagy a bűnözés már a múlté. Az elnök támogatói szerint az eredményeket csak határozott vezetéssel lehet elérni, így a Szakasvilit érő kritikák egy részét ők is jogosnak tartják.

A kampány nem a videók kiszivárgásával vagy az Ivanisvili elleni személyes támadásokkal kezdett eldurvulni. Ivanisviliék néhány hete azzal vádolták meg a kormányzatot, hogy feltörték a pártvezető és a hozzá közel álló emberek számítógépeit. Az ellenzékiek állítása szerint a kémprogramok rögzítették a leütéseket, a képernyőt és a jelszavakat is. Sőt a kutatások során az internetszolgáltatóknál is olyan lehallgató eszközöket találtak, amelyek minden adatforgalmat monitorozni tudnak. A vádakból nem lett hivatalos feljelentés, miközben az amerikai grúz nagykövetség közleményében az oroszokra mutogat a vélt hackertámadások miatt. Az ellenzék vádja szerint a grúz kormány visszaél a kampányszabályokkal: augusztus közepéig mintegy 125 millió dolláros bírságot szabott ki a Grúz Álom köré szerveződött üzleti és tanácsadói körre.

A közvélemény-kutatások eltérőek a szerint, hogy melyik táborhoz állnak közel a mérést végző intézetek. Szakasviliék úgy tippelik, hogy biztos 60-70 százalékkal nyerik a választásokat, míg Ivanisviliék kilenc százalékos előnyt mérnek saját maguknak. Egy biztos: az új parlament a nemrég felépített futurisztikus parlamenti épületben fogja megkezdeni a munkát a Tbiliszitől 3 órányira levő Kutaiszi városában.