Ölt, majd elszökött egy észak-koreai katona

Vágólapra másolva!
Előbb lelőtte szakasz- és századparancsnokát, majd a két Korea közötti övezeten keresztül Dél-Koreába szökött, de ott őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

Két társát meggyilkolva szökött Dél-Koreába egy észak-koreai katona a két országot elválasztó, erősen őrzött demilitarizált övezeten keresztül - írja szöuli tisztviselőkre hivatkozva a BBC. Egy dél-koreai védelmi tisztviselő elmondta, hogy a katona lelőtte szakasz- és századparancsnokát, mielőtt a két Korea közötti övezeten keresztül átszökött. A dél-koreai határőrök őrizetbe vették a dezertőrt.

Az elmúlt években egyre ritkábban fordult elő, hogy Észak-Koreából a demilitarizált övezeten keresztül szöknek át a szomszédos országba. A szülőhazájukat elhagyó észak-koreaiak többsége Kínán és Délkelet-Ázsián keresztül menekül Dél-Koreába.

Több mint 24 ezer észak-koreai állampolgár menekült Dél-Koreába azóta, hogy az 1950-53-as háború tűzszünettel ért véget. Békemegállapodás azóta sem született a felek között.