Titokzatos drón hatolt be az izraeli légtérbe

Vágólapra másolva!
Pilóta nélküli ellenséges gépet lőtt le az izraeli légierő az ország fölött szombat délelőtt. Egyelőre sem azt nem tudják, hogy ki küldte a drónt, sem azt, hogy mi volt a célja.
Vágólapra másolva!

Egy ismeretlen eredetű, pilóta nélküli robotrepülő hatolt be Izrael légterébe szombaton. A drónt az izraeli légierő lelőtte, de egyelőre fogalmuk sincs, hogy honnan származott - írja a BBC.

Az esetet bejelentő izraeli katonai szóvivő szerint a drón délen hatolt be az ország légterébe a reggeli órákban. Nem ez az első eset, hogy az ország felett ellenséges robotrepülők tűntek fel, de a korábbiak egytől egyik északról, Libanon felől érkeztek. Azokat legtöbbször a libanoni Hezbollah küldte, amelynek pilóta nélküli gépeit legalább háromszor mérte már be az izraeli légvédelem.

2006 júliusában egy robbanóanyaggal megrakodott drón komoly károkat okozott egy izraeli hadihajóban is. A mostani gép azonban a jelek szerint nem szállított robbanóanyagot, és egészen máshonnan érkezett - írja a BBC egy katonai szóvivőre hivatkozva.

A drónt helyi idő szerint délelőtt 10 óra körül lőtték le, majd a hatóságok megkezdték a roncsok keresését. A kutatás a Negev-sivatag északi részén folyik, amely a Gázai övezettel, Egyiptommal, Jordániával. valamint a megszállt Ciszjordániával is határos.

Ehud Barak védelmi miniszter az izraeli légteret megsértő, súlyos incidensről beszélt. A miniszter közölte, hogy országa "megfelelő időben" válaszolni fog.

A BBC szerint az izraeli hatóságok vizsgálják a drón repülési útvonalát, és azt, hogy felderítő küldetésen volt-e, vagy terrorcselekmény végrehajtása volt-e a célja. Az izraeli média különböző tisztviselőkre hivatkozva azt írja, hogy a drón nyugat felől érkezhetett, de nem a Gázai övezetből küldték.