Porrá zúzta uránja harmadát Irán

Vágólapra másolva!
Az iráni vezetés orvosi célokat szolgáló porrá dolgoztatta fel magasan dúsított uránkészletének harmadát, gyakorlatilag alkalmatlanná téve azt atomfegyver esetleges előállítására - állapították meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség megfigyelői. Szakértők szerint Teherán ezzel akarja előkészíteni a talajt ahhoz, hogy az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól az ellene érvénybe léptetett olajembargó enyhítését kérje.
Vágólapra másolva!

Irán orvosi célra feldolgoztatta dúsított uránkészletének harmadát. "Irán ezzel jóakaratát akarja demonstrálni, és azt, hogy kész felújítani a tárgyalásokat nukleáris programjáról a nemzetközi közösséggel" - idéz ENSZ-szakértőket a BBC.

Hoszein Nagavi befolyásos iráni parlamenti képviselő azt mondta, hogy Teherán "komoly és konkrét lépéseket tesz a bizalom légkörének megteremtésére azzal, hogy 20 százalékos dúsítottságú uránkészletének harmadát U308-as jelzésű uránoxidporrá dolgoztatta fel".

Nyugati szakértők közül többen úgy vélekednek - írta szombaton az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség -, hogy Teherán ezzel akarja előkészíteni a talajt ahhoz, hogy az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól az ellene érvénybe léptetett olajembargó enyhítését kérje.

A feldolgozási folyamat tényét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelői erősítették meg. Az ellenőrök augusztus 30-i jelentése szerint összesen 190 kilogrammnyi 20 százalékos dúsítottságú urán készletéből Irán több mint 71 kilogrammot dolgoztatott fel U308-as porrá. A szóban forgó anyagból fűtőanyagot állítanak elő a rákgyógyászati célú izotópokat előállító orvosi reaktorok számára.

Az Egyesült Államok, más nyugati hatalmak és Izrael azzal vádolják Iránt, hogy békés célúnak mondott nukleáris programjának leple alatt atomfegyver előállítására törekszik. A teheráni vezetés ezt következetesen tagadja, ugyanakkor nem hajlandó nukleáris programjába teljes betekintést nyújtani a NAÜ-nek. Az Irán ellen bevezetett amerikai és európai szankciók hatására az iráni valuta, a riál a múlt héten 40 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben, s a nagyarányú pénzromlás miatt tüntetések is voltak Teheránban.