Amnesztiát hirdetett a szíriai elnök

Vágólapra másolva!
A pénteken kezdődő ünnep miatt amnesztiát hirdetett a szíriai elnök, ám az nem vonatkozik a felkelőkre. Közben a szíriai légierő bombázta Aleppo felkelők kezén lévő negyedét.
Vágólapra másolva!

"Általános amnesztiát" hirdetett kedden Bassár el-Aszad szíriai elnök az állami médiumok bejelentése szerint. Az amnesztia vonatkozik az október 23-a előtt elkövetett minden bűncselekményre, de nem a "terroristák", vagyis a felkelők tetteire.

A büntetlenségről szóló rendeletet nyilvánvalóan a pénteken kezdődő négynapos muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha alkalmából adta ki az elnök. Nem vonatkozik az amnesztia "a szökésben lévő bűnözőkre" sem, csak abban az esetben, ha feladják magukat. További részletek egyelőre nem ismertek.

Az ellenzék hajlandó a tűzszünetre

A legjelentősebb szíriai ellenzéki szervezet vezetője kedden azt mondta, Lahdar Brahiminek, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának az ünnep idejére vonatkozó tűzszüneti javaslata csak nagyon kis eséllyel pályázhat a sikerre, mert a megfogalmazása túlságosan általános. Abdel-Bászet Szaida, az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács elnöke az AP hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy harcosaik hajlandók tartani magukat a tűzszünethez, de visszavágnak, ha megtámadják őket. Kétli, hogy a hatalom betartaná a tűzszünetet, Brahiminak pedig nincs eszköze annak betartatására - tette hozzá.

Brahimit vasárnap fogadta Aszad elnök, és közölte vele, hogy a damaszkuszi vezetés csak abban az esetben méltányol bármilyen békekezdeményezést, ha nemzetközi biztosítékot kap arra, hogy a felkelők - ahogy ő nevezte őket: "a fegyveres terrorista csoportok" - jelzik, hogy betartják a tűzszünetet. A különmegbízott elmondása szerint kapott ígéreteket a tűzszünetre vonatkozóan minden Szírián kívüli szíriai csoporttól, de határozottan senki sem kötelezte el magát mellette.

Bombázták Aleppót

A szíriai légierő kedden reggel bombázta az ország gazdasági fővárosának számító Aleppó egyik negyedét, Katergit, amely a felkelők kezén van, és harcok törtek ki a város több más negyedében is - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) jogvédő szervezet.

Összecsapások törtek ki Damaszkusz tartomány Haraszta nevű városában is. Damaszkusz főváros az-Zahíra negyedében a biztonsági erők házkutatások sorozatát hajtották végre. Harcok voltak a kelet-szíriai Deir-ez-Zórban, valamint szintén légitámadás volt a déli Deraa tartomány Boszr al-Harir városában az OSDH jelentése szerint. Az erőszakcselekményekben legalább öt felkelő meghalt.