Újabb brit újságokat gyanúsítanak lehallgatással

Vágólapra másolva!
Többek között a Beckham család bébiszittere és Sven Göran Eriksson korábbi angol szövetségi kapitány brit újságokat jelentett fel, mondván, azok lehallgatták a telefonjaikat.
Vágólapra másolva!

Újabb lapcsoportra terjedt ki a brit sajtóban kirobbant telefonlehallgatási botrány: a Daily Mirror című tömeglap és vasárnapi testvérlapja, a Sunday Mirror, valamint a People című bulvárnapilap ellen négy ember tett feljelentést a londoni felsőbíróságon. A lapokat azzal vádolják, hogy lehallgatták magánszemélyek mobiltelefonjait.

A feljelentők között van Sven-Göran Eriksson, az angol labdarúgó-válogatott egykori szakvezetője. Hasonló panasszal fordult a bírósághoz Eriksson mellett Shobna Gulati, az egyik legnépszerűbb és legrégibb brit szappanopera-sorozat, az 1960 óta sugárzott Coronation Street főszereplője, Abbie Gibson, David Beckham futballsztár családjának egykori gyermekfelvigyázója és Gary Flitcroft, a Blackburn Rovers angol labdarúgóklub volt csapatkapitánya. A lapokat kiadó cég, a Trinity Mirror egyelőre csak annyit közölt, hogy nem értesült hivatalosan a keresetek benyújtásáról.

Filmsztárok is érintettek voltak

A brit sajtót alapjaiban megrázó telefonlehallgatási botrány eddig elsősorban Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás nagy-britanniai érdekeltségeit érintette. Az ügy tavaly pattant ki, miután kiderült, hogy a News of the World című - azóta megszüntetett - konzervatív vasárnapi brit bulvárlap munkatársai néhány évvel korábban, exkluzív sztori reményében feltörték és lehallgatták egy elrabolt és brutálisan megölt angol kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste. (Az [origo] lehallgatási botrányról készített összeállítását itt olvashatja el.)

Az azóta elindított, egyszerre több szálon futó rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy a telefonlehallgatások hatszáznál több embert érintettek, köztük a nemzetközi film- és szórakoztatóipar olyan világsztárjait, mint Hugh Grant, Brad Pitt, Angelina Jolie, Jude Law, Charlotte Church és Sienna Miller. A kiszemelt célpontok között voltak emellett az iraki és afganisztáni hadszíntéren elesett brit katonák hozzátartozói, a brit királyi család tagjai, valamint politikusok és sportolók.

Az ügy az utóbbi évtizedek legnagyobb brit sajtóetikai botrányává fajult, és David Cameron miniszterelnök utasítására magas szintű vizsgálat kezdődött az egyik legelismertebb brit jogi szaktekintély, Sir Brian Leveson, az angol-walesi fellebbviteli bírói fórum egyik főbírája vezetésével. A vizsgálat célja annak meghatározása, hogy fenntartható-e a brit sajtó jelenlegi önszabályozási rendszere, vagy külön törvényi szabályozásra van szükség.