Saját temetésére sétált be egy halottnak hitt férfi

2012.10.24. 9:42

Egy brazil férfi megdöbbenve értesült arról, hogy családja éppen a temetésére készül. A telefonhívását viccnek vélték, ezért személyesen ment el saját temetésére, nagy riadalmat keltve. Végül kiderült, hogy félreértésről van szó.

Többen elájultak, és volt, aki félelmében elmenekült arról a temetésről, amelyen egyszer csak megjelent a halott férfi teljes életnagyságban Brazíliában - írja a BBC. A 41 éves Gilberto Araujo autómosóként dolgozott, ám egyik nap egy ismerőse azzal kereste fel, hogy családja épp a temetésére készül, mert halottnak hiszik.

"De hát én élek, csípj meg!"- mondta ekkor Gilberto az ismerősének. Ezután megpróbálta felhívni a temetésén részt vevő egyik barátját, de az azt hitte, hogy szórakoznak vele. Végül Gilberto személyesen ment el a temetésre, nagy riadalmat okozva.

Később kiderült, hogy félreértésről van szó. A koporsóban lévő halott férfi ugyanis nagyon hasonlított Gilbertóra, és szintén autómosóként dolgozott. Gilberto testvére azt mondta, hogy a halottasházban csak rosszul tudta azonosítani a hullát, és amúgy is négy hónapja nem látta a testvérét. Meghallotta a hírekben, hogy egy autómosót megöltek, majd meglátta a holttestet, és a fivéreként azonosította.

A rendőrség már azonosította az elhunytat, de még további információkat gyűjtenek róla.