Janukovicsék vezetnek az ukrán választáson

2012.10.29. 7:32

Viktor Janukovics pártja vezet a vasárnapi ukrán választásokon, a Régiók Pártja a szavazatok 38,8 százalékát szerezte meg. A második a bebörtönzött Julija Timosenko mögött álló Egyesült Ellenzék.

A hétfő kora hajnalban közzétett első részeredmények alapján a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja nagy fölénnyel áll az első helyen a vasárnapi ukrajnai parlamenti választások után.

A központi választási bizottság közleménye szerint a szavazóhelyiségek 14,6 százalékában leadott voksokat számolták eddig össze, és ennek alapján Janukovics pártja a szavazatok 38,8 százalékát szerezte meg. A második helyen a hivatalos közlés szerint a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko pártja, az Egyesült Ellenzék áll a voksok 20 százalékával.

A részeredmények megerősítették a vasárnap esti exit pollok eredményeit abban a vonatkozásban, hogy a kijevi törvényhozásba öt párt jutott be. A konkrét eredmények azonban jelentősen különböznek az előző esti exit poll-előrejelzésektől, és arra utalnak, hogy a hatalmon lévő Régiók Pártjának fölénye a korábban jelzettnél nagyobb.

Ukrajnában idén vegyes választási rendszer alapján tartották a szavazást, a törvényhozás 450 mandátumának a felét pártlistákról, másik felét az egyéni körzetekből választják. A közzétett részeredmények egyelőre a pártlistákra vonatkoznak, a közvetlen mandátumok sorsa még nehezen megjósolható.

A részeredmények - illetve a pártlistás voksok - alapján a Kommunista Párt a szavazatok 15,6 százalékát szerezte meg, míg a Vitalij Klicsko profi ökölvívó-világbajnok vezette Udar (Ütés) Párt 12 százalékhoz jutott. A szélsőséges nacionalista Szvoboda (Szabadság párt) 6,7 százalékot szerzett. Végeredmény legkorábban szerdára várható.

KAPCSOLÓDÓ CIKK