Robbanóanyagot találtak a lezuhant lengyel kormánygépen

Vágólapra másolva!
Robbanóanyagok nyomait találták meg lengyel pirotechnikusok a Szmolenszk mellett 2010 áprilisában lezuhant lengyel kormánygép roncsain.
Vágólapra másolva!

A Rzeczpospolita című lengyel napilap értesülései szerint trotil (TNT) és nitroglicerin nyomait találták meg lengyel pirotechnikusok a Szmolenszk mellett 2010 áprilisában lezuhant lengyel kormánygép roncsain. A lap szerint a lengyel ügyészség és a miniszterelnök is ismeri a két hete befejezett helyszíni vizsgálatok eredményét, de a további eljárás ügyében még nem született hivatalos döntés.

A lengyel pirotechnikai vizsgálatot a lengyel ügyészség kezdeményezte, kevesellve a halál okának megállapításához az orosz fél által rendelkezésére bocsátott mintákat. Nem fogadta el az orosz záróvéleményt, arra hivatkozva, hogy az nem tesz eleget a szakmai elvárásoknak.

Az egy hónapig tartó újabb helyszíni vizsgálatban az ügyészek mellett a központi bűnügyi laboratórium és a központi nyomozó iroda szakértői vettek részt. Már az első mintavételnél kiderült, hogy mind a repülőgép burkolatán, mind annak belsejében - csaknem 30 ülésen -, illetve a katasztrófa helyszínén is trotil (TNT) és nitroglicerin nyomai találhatók.

Szakértők több hipotézist is figyelembe vesznek, köztük azt, hogy második világháborús robbanóanyagok maradványairól lehet szó, hiszen Szmolenszk mellett akkor súlyos harcok dúltak.

Az 2010. április 10-én az oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant lengyel kormánygép katasztrófájában Lech Kaczynski lengyel államfővel együtt 96 ember halt meg, köztük a lengyel politikai és katonai vezetés kiemelkedő képviselői.

Az esetet kivizsgáló, moszkvai székhelyű Államközi Repülésügyi Bizottság szerint a balesetért a gép legénysége a felelős. A lengyel katonai ügyészség 2013 tavaszáig hosszabbította meg a lengyel társadalmat megosztó eset kivizsgálását, az ügy egyik fontos tanúja a napokban öngyilkosságot követett el.

Mint arról idén márciusban beszámoltunk, az oroszok azt akarták, hogy Kaczynski elkéssen a katyni mészárlás évfordulóján rendezett megemlékezésről - állítják titkosszolgálati források a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott levélben. Az üzenet szerint az oroszok nem akarták engedélyezni, hogy a lengyel elnök gépe leszálljon a szmolenszki repülőtéren, hogy így akadályozzák a leszállás során végül balesetet szenvedő lengyel államfőt.