Az egykézést támadják a kínai kormány tanácsadói

Vágólapra másolva!
Egy a kínai kormányhoz közel álló alapítvány szerint be kellene szüntetni Kínában a kormány által előírt egygyerekes családmodellt.
Vágólapra másolva!

Egy a kínai kormányhoz közeli kínai alapítvány a születésszabályozás megszüntetését sürgeti az országban 2015-től - írja a brit Guardian. Az alapítvány szerint a változtatás elkerülhetetlen, miután demográfiai katasztrófa közelébe sodródott Kína. Az alapítvány néhány héten belül publikálásra kerülő kutatása szerint az, hogy a kínai kormány az egygyerekes családmodellt írta elő, számtalan szociális konfliktust idézett elő, és hosszú távon a férfiak és nők számarányának felborulásához vezetett.

A kínai kormány egyelőre nem kommentálta a jelentést, amely már idéntől engedélyezné, hogy a családok két gyereket vállaljanak bizonyos tartományokban, míg 2015-re az egész országban beszüntetnék az egygyerekes kvótát.

A kínai médiában már egyre többször kerül szóba a tiltás feloldása, amelyet ideiglenesen léptettek életbe 1980-ban. A szabályozás szerint Kínában gyakorlatilag minden pár egy gyereket vállalhat csak, de vannak kivételek, például, ha egy szegényebb területen élő pár első gyermeke lány lesz, akkor vállalhatnak még egy gyereket.