Sandy éhezést hagy maga után Haitin

Vágólapra másolva!
Alultáplált és kolerától szenvedő emberek ezrei vannak menekülttáborokban Haitin a Sandy hurrikán után. A táborokba nem a vihar miatt került több százezer ember: már ott laktak, amikor elkezdődött a hurrikán, mert a 2010-es földrengés földönfutóvá tette őket.
Vágólapra másolva!

"Ételre van szükségem, de nincs rá pénzem, hogy megvegyem" - mondta egy haiti nő, Fifi Bouille, aki éppen akkor adott életet gyermekének, amikor a Sandy hurrikán végigsöpört az országon.

A Guardian írása szerint a szüléskor nem volt jelen orvos, csak a nővérei segítették, miközben kint tombolt a vihar, a menekülttábor sátrát pedig az eső verte. A köldökzsinórt elvágása után rögtön elmenekültek a sátorból, mert féltek, hogy a vihar ledönti, így az első gyermekét megszülő kismamának a sáros úton kellett átvinnie újszülött kisfiát, hogy menedéket találjon.

A vihar már elült, de az anyára új nehézségek várnak: hogyan táplálja gyermekét és saját magát - írta a lap. A vihar ugyanis nemcsak a sátrat ragadta magával, hanem a főzőeszközöket és az élelmiszer-tartalékokat is. Szerdán kukoricát evett, csütörtökön már semmit.

A Sandy hurrikán nemcsak az Egyesült Államokban okozott pusztítást, hanem a Karib-tenger szigetvilágában is. Haiti, amelyet 2010-ben hatalmas földrengés rázott meg, a legszegényebb ország a térségben. Fifi Bouille épp a földrengés miatt került a Port-au-Prince menekülttáborba 350 ezer másik menekülttel együtt.

A károk ráadásul újabb csapásokat is előidézhetnek, mivel az alultápláltságtól és a kolerától a táborban 3500 ember szenved. A segélyszervezetek szerint sok ígéretet kaptak, de alig érkezett valódi élelmiszer-utánpótlás a szigetországba.