Katarban alkudozik egymással a széttagolt szíriai ellenzék

Vágólapra másolva!
Ellentétek feszítik a vasárnap Katarban kezdődött szíriai ellenzéki konferenciát. A Szíriai Nemzeti Tanács, amely régóta fogja össze a rezsim ellenfeleit, attól tart, mellőzött szerephez jut az új összefogásban.
Vágólapra másolva!

Vasárnap kezdődött a szíriai ellenzék által Katarba szervezett konferencia, amelynek célja, hogy Bassár el-Aszad ellenfelei egységesen tudjanak fellépni a rezsimmel szemben, és így támogatást szerezzenek a nemzetközi közösségtől. A megbeszélések azonban nem indultak túl kedvezően, a Guardian brit lap beszámolója szerint éles ellentétek húzódnak a résztvevők között.

A legnagyobb emigráns ellenzéki csoport, a Szíriai Nemzeti Tanács (SNC) elutasította azt az USA által is támogatott tervet, amelynek értelmében őket mellőzve új ellenzéki vezető tanácsot hoznának létre, amelyben helyet kapna számos, a rezsim megdöntéséért Szíriában harcoló szervezet is. Az új, ötventagú tanácsban csak 15 helyet kapna az SNC, a többi helyen ellenzéki haderők parancsnokai, lázadók ellenőrizte területek vezetői osztoznának. A szervezet azonban a helyek legalább 40 százalékát követeli.

A nemzetközi közösség már régóta szorgalmazza a sokak által működésképtelennek és elidegenedettnek tekintett SNC-t, hogy szélesítse bázisát, elsősorban az otthon aktív szerepet játszó szervezetekkel.

A BBC szerint a szervezet várhatóan kompromisszumra kényszerül majd. Arról, hogy elfogadja-e a felvetést, szerdán dönt majd az SNC. Ha nem sikerült megállapodni a dohai konferencián az egységes fellépésről, akkor tovább romolhat a viszony a nemzetközi közösség és a szíriai politikai ellenzék között.

Utóbbiak úgy érzik, hogy az USA és más támogatók magukra hagyták őket, nem kapnak pénzt és fegyvert, amelyek híján nem tudják legyőzni az elnököt. A lehetséges támogatók azzal érvelnek, hogy amíg az ellenzék nem fejezi be a civakodást, és nem állítanak fel egy egységes, széles körű támogatással bíró vezetést, addig nem tudnak segíteni.

Szíriában közel 20 hónapja indultak a rezsimellenes tüntetések, amelyek polgárháborúvá alakultak. A harcnak már több mint 36 ezer halálos áldozata van. Hétfőn heves összecsapások voltak az ország két legnagyobb városában, Damaszkuszban és Aleppóban is. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet a főváros déli részéből és egy közeli palesztin menekülttáborból jelentett harcokat.