Meghalt a legidősebb kínai szexrabszolga

Vágólapra másolva!
A nőt a második világháború után japán katonák kényszerítették szexuális szolgáltatásokra, napi 23 katonát kellett kielégítenie.
Vágólapra másolva!

Elhunyt Huang Vu Hsziu-mej, aki a legidősebb volt a második világháborúban a japánok által szexuális szolgáltatásra kényszerített kínai nők közül. A 95 esztendős Huang Vu légzési elégtelenség következtében szombaton halt meg - közölte a Tajpeji Nők Megmentésének Alapítványa (TWRF) kedden.

Az alapítvány ismertetése szerint az utóbbi húsz évben ötvenen hunytak el azok közül a nők közül, akiket 1940-ben a japán megszállók Kína Kuangtung tartományában szexrabszolgaságra kényszerítettek. Az akkor 23 esztendős Huang Vu egy éven keresztül napi húsz japán katonát volt köteles kielégíteni, aminek következtében meddővé vált.

Huang Vu, akinek két házassága is felbomlott, mert nem lehetett gyermeke, sokáig nem akart beszélni a történtekről, hogy megkímélje a családját, majd mások biztatására végül a nyilvánosság elé állt, és a többi áldozat szószólója lett. Japánban, Ausztráliában és Dél-Koreában is járt, ahol sokan álltak a tragikus sorsú nők mellé, ám a japán kormány sohasem kért hivatalosan bocsánatot tőlük, és nem adott nekik kárpótlást szenvedéseikért.

A TWRF továbbra is azon dolgozik, hogy az áldozatok elégtételt kapjanak a japán kormánytól. Az egykor szexrabszolgaságra kényszerített nők közül még nyolcan vannak életben Tajvanon, a többségük már elmúlt 87 éves.