Drogcsempészésért fejeztek le egy dílert Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
A repülőtéren állították meg azt a drogcsempészt, aki heroint próbált bevinni abba a Szaúd-Arábiába, ahol ezt a bűncselekményt lefejezéssel büntetik.
Vágólapra másolva!

Lefejeztek egy pakisztáni férfit csütörtökön Szaúd-Arábiában azért, mert kábítószert próbált becsempészni az országba.

Az SPA szaúdi hivatalos hírügynökség szerint a pakisztánit a rijádi nemzetközi repülőtéren tartóztatták le, amikor heroint próbált becsempészni az országba, de a biztonsági emberek megtalálták a kábítószert a testébe rejtve.

Ezzel a lefejezéssel 63-ra emelkedett az év eleje óta végrehajtott kivégzések száma Szaúd-Arábiában - írta a közel-keleti ország belügyminisztériuma által közzétett adatok alapján az AFP hírügynökség. E forrás szerint tavaly 76 embert ítéltek halálra a szaúdi királyságban, de az Amnesty International civil szervezet úgy tudja, hogy legalább 79 kivégzés történt.

A nemi erőszak, a gyilkosság, a hitehagyás, a fegyveres rablás és a kábítószer-csempészet halállal büntethető cselekmény Szaúd-Arábiában, ahol a saría, azaz az iszlám jog előírásait követik.