Két halott is nyert az amerikai választásokon

Vágólapra másolva!
Két halottat is megválasztottak az amerikai szavazók helyhatósági posztokra a hét elején tartott amerikai választásokon. Mindketten három héttel a választások előtt hunytak el.
Vágólapra másolva!

Két halott is győzni tudott az amerikai választásokon, méghozzá meggyőző fölénnyel, annak ellenére, hogy már hetekkel korábban elhunytak. Mindkét halott egy helyhatósági tisztségért folytatott versenyben nyert.

Egyikük, a 96 éves Earl Wood Floridában diadalmaskodott, annak ellenére, hogy évek óta a szemére vetették: be sem jár a hivatalba, csak felveszi a jókora fizetést. Woodnak még így is sikerült megszereznie a szavazatok 56 százalékát. A küzdelem Orange megye önkormányzati adóbeszedői posztjáért folyt. Wood végelgyengülésben hunyt el október 15-én.

A másik halott Alabama államban diadalmaskodott. Charles Beasley három nappal korábban, október 12-én halt meg, 77 éves volt, a Bibb megyei voksoláson a szavazatok 52 százalékát szerezte meg.