Szexvideóval bukott le egy kínai párttitkár

Vágólapra másolva!
A felvételeket állítólag 18 éves szeretője készítette titokban. A pajzán képek a párttitkár állásába kerültek.
Vágólapra másolva!

Leváltották a 32 milliós Csungking város egyik kerületének a párttitkárát, miután bebizonyosodott róla, hogy szerepel interneten keringő szexképeken, illetve videofelvételen. A kommunista párt helyi fegyelmi ellenőrző bizottságának vizsgálata megállapította, hogy a filmen Lej Cseng-fu látható, a tényleges hatósági nyomozást azonnal megkezdték. A felvételeket állítólag 18 éves szeretője készítette titokban, miután vitába keveredett a férfival.

Az ügyet végül egy Csi Hszü-kuang nevű újságíró robbantotta ki, aki mikroblogján ugyancsak közzétette a szóban forgó felvételeket. Lej kezdetben tagadta, hogy azok valódiak lennének, illetve, hogy ő szerepelne rajtuk.

A délnyugat-kínai közvetlen központi alárendeltségű város, Csungking volt az, amelynek éléről az idén tavasszal eltávolították az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj párttitkárt. Ellene jelenleg is eljárás van folyamatban, egyebek mellett korrupció és többrendbeli házasságtörés gyanúja miatt.

Po Hszi-laj feleségét egy brit üzletember meggyilkolásáért ítélték felfüggesztett halálbüntetésre, míg a város rendőrfőnökét Vang Li-csünt 15 év börtönre ítélték. Po és Vang egyébként korábban arról volt híres, hogy rendet teremtett a maffiaharcairól, prostitúcióról, fegyveres rablásokról és más bűncselekményekről elhíresült Csungkingban.

Po Hszi-lajt Csang Tö-csiang miniszterelnök-helyettes váltotta a városi párttitkári székben, s Csang mindössze nyolc hónap után - munkája elismeréseként - a Kínai Kommunista Párt legfelsőbb vezetésébe, a politikai bizottság héttagú állandó bizottságába delegálták. Napokkal korábban bejelentették, hogy Csungking új párttitkárt kap Szun Cseng-caj személyében. Az 1963-as születésű politikus eddig Csilin tartományban szolgált, és megfigyelők ígéretes jövőt jósolnak neki.

Cikkeinket a bukott kínai pártvezető ügyéről itt olvashatja.