Százezer euró miatt ölt a zólyomi gyilkos

Vágólapra másolva!
Százezer eurós tulajdonrészét követelhette vissza volt kollégáitól a háromszoros gyilkosságot elkövető zólyomi lövöldöző - írja a Bumm.sk. Szomszédai problémamentes, alapvetően jó szándékú emberként ismerték Ivan H.-t.
Vágólapra másolva!

Az 56 éves Ivan H. három egykori kollégájával végzett csütörtökön, majd hagyta magát őrizetbe venni. A szlovákiai lapok szerint egykori társai sok pénzzel tartoztak neki, ez késztette cselekvésre. A férfi egy ideje albérletben élt.

A gyilkos tíz évig dolgozott a TC Trade vállalatnak, és akkor távozott, amikor belépett a tulajdonos legkisebb fia. A konfliktus közvetlen kiváltó oka százezer euró lehetett, ez volt ugyanis a tulajdonrésze a társaságban, de a pénzt eddig nem fizették ki neki.

Ivan H. csütörtökön reggel nyolc órakor kereste fel volt kollégáit, probléma nélkül átjutott a portán, és bement az irodába, ahol a tulajdonos és két fia beszélgetett. Felelősségre vonta őket, majd előhúzta a pisztolyát, és lövöldözni kezdett. A Bumm.sk szerint, amikor a titkárnő - egyben az egyik áldozat felesége - berontott az irodába, és rákiabált, a férfi letette a fegyvert, és megvárta a rendőröket. Ivan H.-nak január óta volt fegyvertartási engedélye.

A cég irodaházában heten dolgoztak. A gépipari vállalat a honlapja szerint Németországba, Olaszországba, Csehországba és Franciaországba is exportált.