Játszótérbe csapódott egy bomba Szíriában

Vágólapra másolva!
Tíz gyerek halt meg, miután a fürtös bomba becsapódott Damaszkusztól keletre. Az ország többi részén ismét intenzív harcok dúlnak.
Vágólapra másolva!

Szíriai aktivisták szerint fürtös bomba csapódott egy játszótérbe, a Damaszkusztól keletre fekvő Deir al-Aszafirban és megölt tíz gyereket - írja a BBC. Az internetre felkerült videón látható, amint anyák siratják gyerekeiket. A hétvégén intenzív harcok alakultak ki a szíriai főváros körül, ahol a felkelők elfoglalták egy légi bázis egyik részét.

Hétfőre virradóra a felkelők elfoglaltak egy stratégiai jelentőségű duzzasztóművet az Eufrátesz folyón, az ország északi részén - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet. A felkelők több napig tartó harcok és ostrom árán vonták ellenőrzésük alá a Tisrin duzzasztógátat, pedig közben a hadsereg légiereje bombázásokkal próbálta megtörni erejüket - tette hozzá az OSDH.

Damaszkusz környékén és Irbin peremkerületben meghalt egy család két gyermeke a kormányerők támadásaiban, és harcok törtek ki a hadsereg és a felkelők között délen, a Golán-fennsík tűzszüneti vonala mentén. Vasárnap este a Golán egy részét megszállva tartó izraeli alakulatok felé lőttek Szíria felől, de a lövedék nem okozott semmilyen kárt az izraeli hadsereg közlése szerint. Az utóbbi hetekben - négy évtizednyi szünet után - a fennsíkon ismét volt tűzpárbaj a szíriai és az izraeli hadsereg között.