Törvényes a romákat elkerítő nagybányai fal

Vágólapra másolva!
A Bukaresti Törvényszék döntése szerint nem diszkriminált a romániai nagybányai polgármesteri hivatal, amikor másfél méter magas betonfallal kerítette be a romák által lakott tömbházakat. A nagybányai önkormányzatot feljelentő civil szervezet fellebbez az ítélet ellen.
Vágólapra másolva!

A nagybányai polgármesteri hivatalt a roma közösség jogaiért küzdő Romani Criss egyesület perelte be 2011 decemberében a fal megépítése miatt. A jogvédő szervezet úgy vélte, diszkriminált a polgármesteri hivatal, amikor fallal választotta el a roma közösséget a várostól.

A romániai Transindex portál közölte, a Romani Criss kitart az álláspontja mellett, és fellebbezni fog az ítélet ellen. A szervezet arra számít, hogy a bíróság lebontatja a betonfalat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a korábban készített galériáért!

Catalin Chereches, Nagybánya polgármestere "remény fölöttinek" nevezte a törvényszéki ítéletet, amely - mint megjegyezte - nem a hivatal által felhozott formai kifogások, hanem a kereset lényegének a vizsgálata alapján született. A polgármester arra hivatkozva építtette a falat, hogy a tömbházakban élők zaklatják a környékbelieket, és a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem tartják be. A bíróság 1170 lej (71 ezer forint) perköltség megfizetésére kötelezte a Romani Criss jogvédő szervezetet.

A nagybányai falról szóló riportunkat itt olvashatja, ide kattintva pedig megnézheti a nyomortelepről készült interaktív képriportunkat.