Vágólapra másolva!
Bohócokat, artistákat, bábosokat és utcazenészeket fogadott szombaton XVI. Benedek. Magyarországról a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. és a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója vett részt az audiencián.
Vágólapra másolva!

"A cirkusz világától sokat tanulhat az egyház és a társadalom is: munkaszeretetet, felelősséget, kitartást, bátorságot, lemondást, barátságot, csoportmunkát, a hagyományok és a család szeretetét" - mondta a cirkuszosoknak tartott beszédében XVI. Benedek.

A pápa előtt többek között akrobaták és szicíliai bábművészek léptek fel, és az egyházfő egy oroszlánkölyköt is megsimogatott.

Forrás: MTI/EPA
A pápa oroszlánkölyköt simogatott

"XVI. Benedek szavai jelentős visszajelzésnek számítottak a hagyományos cirkusz világának. Fontos volt számunkra az is, hogy oroszlánkölyköt simogatott meg: a pápa ezzel azt hangsúlyozta, hogy az állatok is szorosan hozzátartoznak a cirkuszhoz" - mondta el az MTI-nek az audiencián résztvevő Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy a MACIVA és a Fővárosi Nagycirkusz a szakma legjobbjait számon tartó Monte Carló-i cirkuszfesztivál szervezőbizottságának elnöke és az európai cirkuszvilág legjelentősebb dinasztiáinak képviselői között kapott meghívást a Vatikánba.

Még a zuhogó eső sem rontotta el teljesen a Vatikánt magával ragadó cirkuszi hangulatot: egy napra cirkuszi sátor, körhinta és bábszínház került a Szent Péter térre a rómaiak és külföldiek nagy örömére.

Forrás: MTI/EPA/Claudio Peri
Tizenhárom országból közel hétezer cirkuszos vonult fel a pápa előtt

A cirkuszvilágnak a pápai audienciára meghívott képviselői olasz rezesbandák ritmusára vonultak az Angyalvártól a Vatikánig. A legkülönbözőbb előadóművészek, zsonglőrök, bohócok, mutatványosok, bábosok, utcai zenészek, vidámparkok és karneválok dolgozói, utazó műsorokban fellépők, komédiások töltötték meg a vatikáni audienciatermet, ahol közel egyórás műsort tartottak a pápára várva.

Nem ez az első alkalom, hogy a cirkusz világa belépést kapott a Vatikánba, de egyszerre ennyien még nem találkoztak az egyházfővel. A találkozót az Elvándorlók és Úton Levők Pápai Tanácsa rendezte a Hit Éve alkalmából.

Forrás: MTI/EPA

A mostani résztvevők Európa tizenhárom országából (Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc és Magyarország) és az Egyesült Államokból érkeztek. Első alkalommal kapott vatikáni meghívást a MACIVA, amelyet Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató képviselt, valamint a Fővárosi Nagycirkusz, amelynek igazgatója, Richter József vett részt az audiencián. Utoljára 1979-ben lépett fel magyar artista a Vatikánban, Eötvös József és családja akkor II. János Pál előtt szerepelt.