Börtönbe kerül a román aszfaltkirály

Vágólapra másolva!
A bíróság elrendelte annak a román üzletembernek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint öt és fél millió eurót sikkasztott a dél-erdélyi autópálya építése során. A sztráda máig nem készült el, az aszfaltkirály azonban a gyanú szerint utasszállító repülőgépet és egy reptér építéséhez szükséges telket is felvásárolt a projektből kilopott pénzen.
Vágólapra másolva!

A bukaresti törvényszék elrendelte vasárnap a román aszfaltkirályként emlegetett Nelu Iordache üzletember előzetes letartóztatását. A férfit a Nagylak-Arad autópálya építésére szánt állami és uniós források egy részének elsikkasztásával gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A román Országos Útügyi Vállalat (CNADNR) novemberben bontotta fel a magyar határ és Arad között épülő autópálya-szakasz kivitelezési szerződését, mert az építési munkálatok késtek, és egyéb szabálytalanságokat is találtak. A sztrádaépítési szerződést még tavaly kötötték meg a Iordache tulajdonában lévő Romstrade vállalat körül szerveződött portugál-román konzorciummal. Az eltelt egy év alatt azonban a munkálatoknak csak alig 20 százalékát végezték el a tervezett 70 százalék helyett.

A gyanú szerint Iordache öt és fél millió eurót sikkasztott el a dél-erdélyi autópálya építésére kiutalt pénzből, és azt olyan adósságok törlesztésére, illetve olyan beszerzésekre fordította, amelyeknek semmi közük sincs a sztrádaépítési szerződéshez. Az Európai Bizottság az autópálya-szerződés közbeszerzési szabálytalanságai miatt júliusban felfüggesztette a romániai Közlekedési Operatív Program (POS-T) finanszírozását. Az autópályát 85 százalékban finanszírozta az EU.

A Gandul című román napilap tudni véli, hogy Iordache az autópályára szánt pénzből vásárolt egy újabb Boeing 737-es repülőgépet az általa működtetett Blue Air fapados légitársaság számára, és több telket vett egy Bukaresttől húsz kilométernyire lévő község területén is, ahol repülőteret szándékozott építeni.

Iordache vagyonát tavaly 150 millió euróra becsülték. Az általa ellenőrzött Romstrade volt a legnagyobb román útépítő cég 2009-ben, több mint negyedmilliárd eurós forgalommal és 31 millió eurós profittal. A cég tavaly már csak 134 millió eurós forgalmat bonyolított le és 2,6 millió eurós profitot jelentett be. A Romstradenak több mint 1500 alkalmazottja van, a cég augusztusban 23 romániai útépítésen dolgozott.