A követségen panaszkodott halála előtt a Thaiföldön meggyilkolt magyar

Thaiföld, Phuket sziget
Vágólapra másolva!
Háromnaponta jelentkeznie kellett a magyar nagykövetségen annak a Thaiföldön meggyilkolt magyarnak, akinek a holttestét pénteken találták meg a helyi rendőrök. Az áldozat már a halála előtt jelezte a magyar képviseleten, hogy halálosan megfenyegették, és a magyar diplomaták így akarták biztonságban tudni. A férfit állítólag egy aláhamisított 100 milliós szerződés miatt ölte meg magyar-izraeli üzlettársa.
Vágólapra másolva!

Féltette az életét, ezért a rendőrségen és a bangkoki magyar nagykövetségen is járt a halála előtt az a magyar állampolgár, akinek a holttestét pénteken találták meg egy zsákba csomagolva a thaiföldi dzsungelben - írta vasárnap a Bangkok Post című thaiföldi lap. Az újság szerint az áldozat, R. Péter a halála előtt azt állította, hogy az üzlettársa halálosan megfenyegette.

A magyar férfi holttestét helyi beszámolók szerint egy műanyag zsákban találták meg pénteken egy thaiföldi gumiültetvényen, valahol a dzsungelben. A férfi testén öt késszúrást, a fején több más sérülést találtak. A holttest a Phuket Wan hírportál szerint ekkor már egy hete egy tóban feküdt, és oszlásnak indult, ezért arc alapján már nem lehetett azonosítani. A hatóságok azonban a hét végén DNS-vizsgálat alapján arra jutottak, hogy az eltűnt magyar üzletember testéről lehet szó.

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője szombaton még azt mondta, hogy a szóban forgó férfi haláláról a magyar nagykövetség még nem kapott hivatalos értesítést, egyelőre a sajtóhírek megerősítésén dolgoznak. A thaiföldi hírek szerint azonban a magyar külképviseletnek tudnia kellett a magát veszélyben érző magyarról.

Százmilliós szerződés

A Bangkok Post szerint R. Péter halálának oka egy 15 millió baht (kb. 105 millió forint) értékű szerződés volt, amelyet az üzlettársa nélkül kötött meg. A lap helyi nyomozókra hivatkozva azt írja, hogy az áldozat egy földügylet dokumentumain aláhamisította üzlettársa aláírását, aki emiatt nagyon felháborodott. R. Péter ezután fordult a rendőrséghez, ahol azt állította, hogy üzlettársa halálosan megfenyegette, és az esetről - a lap szerint - tájékoztatta a magyar nagykövetséget is. A Bangkok Post szerint a magyar nagykövetség azt kérte a férfitól, hogy háromnaponta jelentkezzen náluk, így tudhatják, hogy nem esett baja.

Forrás: AFP
Phuket a luxusturizmus célpontjaként ismert Magyarországon

A férfinak azonban már november 24-én nyoma veszett, akkor látták utoljára fehér terepjárójával. A Phuket Wan szerint a rendőrséget a férfi eltűnéséről egy magyar barátja értesítette, aki szerint 24-e óta az áldozat telefonja sem működött. R. Thaiföld Phuket nevű üdülőszigetén tűnt fel utoljára, ahol egy apartmant bérelt ki, de azután gyorsan nyoma is veszett.

Letartóztatási parancs

A helyi rendőrség vasárnap közölte, hogy szemtanúk az eltűnése napján is együtt látták az áldozatot feltételezett gyilkosával, korábbi üzlettársával, egy 35 éves izraeli-magyar kettős állampolgárral. A Bangkok Post szerint a gyanúsított két útlevelében két különböző név szerepel, az egyik szerint Moshe D., a másik szerint N. Gábor András a neve. A férfi és R. Péter közösen vezetett egy thaiföldi céget, az áldozat eltűnése napján pedig együtt vásároltak csavarokat és csapszegeket egy építőanyag-kereskedésben.

A thaiföldi rendőrség vasárnap kiadta a letartóztatási parancsot Moshe D. ellen. A gyanú szerint D. közös autóban ment az áldozattal a csavarokért a Phuketen található Pijavan városban, majd egy felújítás alatt álló házhoz hajtottak, hogy ott megjavítsák a ház ajtaját. A házban aztán a gyilkos megölte áldozatát, és a dzsungelbe vitte a holttestet, hogy eltüntesse. A fehér terepjáró, amelyet az áldozat használt, szintén előkerült, éppen eladásra kínálta valaki, amikor a rendőrség rátalált.