A kancellár egyedüli jelölt volt a tisztségre, a küldöttek 98 százalékának a szavazatát megkapta. Merkel egyben tartaná a 2009-ben hivatalba lépett konzervatív-liberális koalíciót.

Minden korábbinál nagyobb, csaknem 98 százalékos szavazati aránnyal újabb két évre a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt a párt Hannoverben tanácskozó kongresszusa. A tisztségre egyedüliként jelölt politikust a küldöttek 97,94 százaléka támogatta. Angela Merkel 12 éve vezeti a pártot és sorban hetedik alkalommal választották meg elnöknek. Eddigi legjobb eredményét 2000-ben érte el, akkor a szavazatok 95,94 százalékát szerezte meg a kongresszusi elnökválasztáson.

A pártelnök-kancellár a hannoveri tanácskozást megnyitó beszédében hangsúlyozta: a jövő évi országos parlamenti választás után is folytatni kívánja a közös munkát a liberális FDP-vel, amelynek azonban a választói támogatottsága az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöb körül ingadozik.

A 2009-ben hivatalba lépett konzervatív-liberális koalíció a legsikeresebb kormány Németország újraegyesítése óta. Ezt mutatja, hogy Németország megerősödve került ki a válságból - mondta Merkel, felidézve, hogy a német gazdaság 2009-ben rekord mértékű visszaesést szenvedett el és a költségvetés minden korábbinál nagyobb adósságot halmozott fel. A gazdaság azonban 2010 óta ismét "az európai növekedés motorja", az államháztartás az idén már nullszaldós, és míg a munkanélküliség történelmi mélypontra süllyedt, a foglalkoztatottság történelmi csúcsra emelkedett, ami mind a kormány politikáját igazolja - mondta Merkel.

A német kancellár szerint ugyanakkor nem biztos, hogy az euróövezet túl van a válság legnehezebb részén, de hozzátette: azt szeretné, hogy a válság végére az euró is erősebb legyen, mint amilyen a válság elején volt", mert hosszabb távon "Németország csak akkor boldogul, ha jól megy a sora Európának".