Egymásnak estek a tüntetők Kairóban

Vágólapra másolva!
A demokrácia iránt egyre kisebb elkötelezettséget mutató egyiptomi elnök ellenzéke és támogatói az elnöki palotánál dobálták meg egymást. Sok a sérült, talán halottak is vannak.
Vágólapra másolva!

Összecsaptak szerdán a Mohamed Murszi egyiptomi elnök ellen, illetve mellett tüntetők Kairóban, az elnöki palota közelében. Meg nem erősített hírek szerint ketten meghaltak - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

Murszi ellenlábasai a palota előtti téren demonstráltak, amikor az elnök híveinek menete megérkezett. A két többezres tábor kövekkel, Molotov-koktélokkal támadt egymásra, és lövések is dördültek. Több mint 200 ember megsérült, szemtanúk számos súlyos sebesültről számoltak be.

Murszi politikája ellen elsősorban jó ideje tiltakozik az elnök pártjának, a választásokat megnyerő Muszlim Testvériségnek az ellenzéke, mivel beiktatása óta alaposan kibővítette saját jogköreit. Ráadásul a parlament a napokban olyan alkotmánytervezetet fogadott el, valódi konzultáció nélkül, amely kritikusai szerint nem garantálja a politikai és a vallásszabadságot, valamint a nők jogait. A tervezetről december 15-én népszavazást készülnek tartani.

Az ellenzékiek szerint a Muszlim Testvériség szándékosan provokálta ki az erőszakot, és emlékeztettek rá, hogy ez a módszer nagyon hasonlít arra, amit az Egyiptomot évtizedeken át irányító Hoszni Mubarak alkalmazott a végül a bukásához vezető tavalyi forradalom idején.

Szerdán Murszi négy tanácsadója lemondott a posztjáról. Egy héttel korábban hárman ugyanígy tettek. Vélhetően mindannyian az elnök politikája ellen tiltakoznak ezzel.