Maszkos támadók lőttek a tüntetőkre a Tahrír téren

Egyiptom, tüntetők, kordon, elnöki palota
Vágólapra másolva!
Ismét robbanásig feszült a helyzet Egyiptomban, miután kedden utcára vonultak az új elnök hatalma ellen tiltakozó világi tüntetők. A forradalom eltérítésétől tartó tüntetőket iszlamista ellentüntetők várják, az emblematikus Tahrír téren pedig már lövések is eldördültek.
Vágólapra másolva!

Fekete maszkot viselő fegyveresek támadtak rá az egyiptomi fővárosban gyülekező ellenzéki tüntetőkre kedden - jelentette szemtanúkra hivatkozva a Reuters hírügynökség. A vérengzésben legalább 9 ember megsebesült, áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. A támadók állítólag Molotov-koktélokat is dobtak a kairói Tahrír téren táborozó tüntetőkre, amelyek kisebb tüzeket okoztak. Hogy kik voltak a támadók, azt egyelőre nem sikerült kideríteni.

A támadás előhírnöke lehet a levegőben lógó erőszaknak, amely a keddre tervezett egyiptomi tüntetések miatt szabadulhat el a politikai feszültségekkel teli országban. Egyiptomban ugyanis a tavalyi forradalom óta az egykori tüntetők két táborra szakadtak, az egymással szemben álló vallásos és liberális erők pedig egymással ellentétes célú tüntetéseket szerveztek.

Egy megkérdőjelezett népszavazás

Az országban azért hágott tetőpontjára a feszültség, mert szombaton tartanak népszavazást az előző elnök, Hoszni Mubarak bukása után elkészített új alkotmányról, amely meghatározza Egyiptom jövőjét. A világi ellenzék felháborítónak tartja az alkotmánytervezetet, és a népszavazás bojkottjára buzdít, mert a szöveget egy olyan alkotmányozó nemzetgyűlés fogalmazta meg, amelyben a mérsékelt és szélsőséges iszlamista pártoknak döntő szavuk volt. A tavaly óta hatalomra került iszlamisták viszont szeretnék az alkotmányt a népszavazáson legitimálni, hogy hatalmuk ezután megkérdőjelezhetetlen legyen.

Forrás: AFP/MARCO LONGARI
Tüntetők bontják az elnöki palotát védő kordont Kairóban

A vallásos hatalomátvételt ellenző világiak keddre hatalmas tömegtüntetéseket szerveztek az alkotmány ellen. Az Egyiptomot jelenleg irányító vallási szervezet, a Muszlim Testvériség erre válaszul ellentüntetéseket hirdetett, hogy támogatásáról biztosítsa az alkotmánytervezetet benyújtó elnököt. Mohamed Murszi, a testvériség által hatalomra juttatott elnök szerint az új alkotmány fontos lépés Egyiptom számára, az ellenzők szerint viszont azzal az iszlamisták eltérítik a tavalyi forradalmat.

Diktatórikus hangok

Murszi nemrég már megmutatta, hogy hajlamos a diktátori hatalommal kacérkodni: november végén egy elnöki határozatban olyan hatalmat és jogköröket adományozott magának, amelyek már a tavaly elűzött diktátoréval vetekednek. Többek között kimondta, hogy az elnök döntéseit semmilyen bíróság vagy választott testület nem írhatja felül, nem kérdőjelezheti meg.

A lépés után az iszlamista hatalmat ellenző ellenzéki tüntetők a múlt héten az elnöki palotát is megostromolták, és többször összecsaptak az elnököt támogató Muszlim Testvériség híveivel is. Múlt szerdán az összecsapásokban heten vesztették életüket. Az újabb összecsapások megelőzése érdekében, a kedélyek lenyugtatására Murszi visszavonta az elnöki határozatot, de annak egyes rendelkezései a BBC szerint így is érvényben maradnak. Kedden a tüntetők ismét az elnöki palotához vonultak, és elkezdték bontani az épületet körülvevő kordont.

Forrás: AFP
Tüntetők és katonák az elnöki palotánál kedden

Különleges jogok a katonáknak

Hogy megakadályozza az erőszak elfajulását, az egyiptomi elnök keddre a hadsereget is bevezényelte a városokba. Kedden rendőrautók vették körbe a kairói Tahrír teret, amely a tavalyi forradalom központi helyszíne volt. A városba vezényelt katonákat Murszi elnök különleges jogokkal is felruházta, a katonák mostantól letartóztathatnak civileket is.

Ez elemzők szerint aggasztó fejlemény, hiszen ezzel a demokratizálás útjáról Egyiptom visszafordult a katonai uralom felé. Közben sokan továbbra is összecsapástól tartanak, mivel az iszlamisták és az ellenzékiek is meneteket fog tartani a városban, egymáshoz viszonylag közel, a kedd délelőtti fegyveres támadás pedig arra utal, hogy még a hadsereg sem tudja megvédeni a fegyvertelen tüntetőket.