Kisgyerekeket gyilkolt a connecticuti ámokfutó

rendőrök érkeznek a Dickinson utcán a Sandy Hook Általános Iskola elé, ahol egy férfi lövöldözni kezdett, iskolai lövöldözés
Vágólapra másolva!
Ámokfutó lövöldözött pénteken egy amerikai általános iskolában Connecticut államban. Huszonheten meghaltak, köztük 18 gyerek, és a támadó is életét vesztette. A huszonéves férfi a lövöldözés során a saját anyjával is végzett, aki tanítónő volt, az iskolába érkezés előtt az édesapját is megölte, és az egyik öccsét is holtan találták.
Vágólapra másolva!

Huszonheten haltak meg az amerikai Newtown város egyik általános iskolájában lezajlott lövöldözésben. A helyszínen a támadó is életét vesztette, a BBC szerint egy húszéves fiú a gyanúsított. Korábban arról számoltak be az amerikai hírportálok, hogy egy Ryan Lanza nevű, húszas éveiben járó férfi volt a tettes, de a BBC szerint a testvére, Adam volt a támadó. Az áldozatok száma bizonytalan, a legtöbb forrás 27 halottról beszél. Az áldozatok nagy része gyerek, de az iskola igazgatója és pszichológusa is életét vesztette a támadás során.

Lanza először az édesapját gyilkolta meg az otthonukban, de holtan találták az egyik testvérét is. A CNN szerint vele is a tömeggyilkos végzett. Médiaértesülés szerint Lanza összesen öt testvére közül az egyik öccsét őrizetbe vették, mert azt gyanítják, hogy köze van a lövöldözéshez.

Lanza az apja megölése után hajtott a Sandy Hook-i általános iskolához. Itt az ámokfutás során lelőtte tanítónőként dolgozó édesanyját is. A lövöldözés során számos iskolai előkészítőbe és alsó tagozatba járó 5-10 éves gyermek is életét vesztette. Az iskolában önkéntesként dolgozó egyik szülő arról számolt be, hogy legalább száz lövést adtak le a reggeli ámokfutás során. Ugyanő mondta azt is, hogy látta az intézmény vezetőjét vértócsában feküdni a folyosón.

Forrás: AFP/Getty Images/Douglas Healey
Készenléti rendőrök szálltak ki a Sandy Hook-i iskolához (kattintásra galéria nyílik)

A lövöldözésre a reggeli órákban került sor. A rendőrség magyar idő szerint pénteken délután három óra negyven perckor érkezett ki a newtowni iskolához. Az elkövetőt a helyszínre kiszálló rendőrök az egyik tanteremben találták holtan. A CNN számolt be arról is, hogy a férfi jól felfegyverezve, szemmel láthatóan felkészülten hatolt be az iskolába: egy Glock gyártmányú pisztoly és egy legálisan beszerezhető .223 kaliberű Sig Sauer puska volt nála. A szövetségi hatóságok szerint a támadónál további két fegyver is volt, és golyóálló mellényt is viselt.

A CNN szerint az iskola pszichológusa és az igazgató is az áldozatok között van. A Los Angeles Times arról számolt be, hogy az eset heves szóváltással kezdődött, az elkövető az igazgatóval veszekedett emelt hangon. Lanza először a tanárokra lőtt, majd ezután vonult át egy tanterembe.


Az első rendőri sajtótájékoztató a lövöldözésről

A szomszédos Danbury kórházában három sérültet ápolnak. Az egyik az iskola igazgatóhelyettese, aki a lábán sérült meg. A másik két áldozat gyermek: egyiküknek az arcát, a másiknak a kezét érte golyó. A hatóságok addig nem erősítik meg a sérültek és halottak számát, amíg nem sikerült minden hozzátartozót értesíteniük.

Tűzoltók segédkeztek a mentésben

A helyszínre kiérkező rendőrök úgy közelítették meg az épületet, mintha még mindig bent lenne az elkövető. A tévéfelvételeken az FBI különleges kommandóját is lehet látni. A gyerekek kimentésében a közeli tűzoltólaktanya legénysége segédkezett, akik kordont is vontak az épület köré. A mentés során a gyerekeket megkérték, hogy kettesével álljanak sorba, szemüket pedig takarják el, és úgy menjenek ki az iskolából.

Forrás: MTI/EPA/Jeff Spooner
A connecticuti lövöldözés a harmadik idei ámokfutás Amerikában. A helyszíni képekért kattintson!

A különböző beszámolókban megszólaló gyerekek többnyire nem ismerték fel a folyosóról beszűrődő hangokat. A tanárok azonban többnyire ráébredtek, hogy mi zajlik az épületben. A testnevelésórán részt vevőket az edzőterem tanárijában bújtatta el az oktató. A helyszínről többen is hívták a rendőrség 911-es riadószámát.

Két támadó is lehetett

A gyermekeket kimentő tűzoltók arra szólították fel a gyerekeket, hogy takarják el a szemüket, amikor a tanári szobánál járnak - írja a helyi sajtóra hivatkozva a BBC online kiadása.

Forrás: AFP/Getty Images/Douglas Healey
Hatszáz óvodás és kisiskolás gyerek tanul a Sandy Hook-i iskolában (kattintásra galéria nyílik)

A Hartford Courant helyi lap értesülései szerint a fegyveres az iskola központi tanári szobájába hatolt be. Az azzal szomszédos irodában egy áldozatot találtak a rendőrök, akit több sebből vérzett.

Kisvárosi iskolát ért a támadás

A connecticuti ámokfutás Amerika második legsúlyosabb iskolai lövöldözési ügye. Csak a 2007-es Virginia Tech egyetemen történt mészárlásnak volt több áldozata - írja a Washington Post amerikai napilap. Az eseményekről Barack Obama amerikai elnököt is értesítették, aki sajtószóvivője szerint végtelen együttérzéssel gondol az ámokfutás során megsérültek és meghaltak családjaira.