Tűzoltókat öltek meg Amerikában

Vágólapra másolva!
Két tűzoltó meghalt, kettő pedig megsebesült az Egyesült Államokban, amikor egy ember tüzet nyitott rájuk.
Vágólapra másolva!

Golyózápor fogadta a New York állambeli Webster város önkéntes tűzoltóit hétfőn, amikor egy tűzesethez érkeztek. Két tűzoltó életét vesztette, kettő pedig megsebesült. Az elkövetőt lelőtte egy rendőr.

A tűzoltókat helyi idő szerint hajnali fél hatkor riasztották az Ontario-tónál fekvő Rochester elővárosából, Websterből. Éppen elhagyták járművüket, hogy egy lángokban álló épület oltásába kezdjenek, amikor lőni kezdték őket.

A rendőrség különleges egysége mentette ki a környező házak lakóit, ugyanis, mivel a tüzet nem sikerült elfojtani, három környező ház is lángra kapott, és egy autó is kiégett.

Tíz nappal ezelőtt 26 embert, köztük 20 kisgyereket lőtt agyon egy connecticuti kisvárosabn egy fegyveres ámokfutó. Barack Obama a múlt héten bízta meg alelnökét, Joe Bident azzal, hogy összefogja a fegyverhez jutás és fegyverbirtoklás ellenőrzésével kapcsolatos kormányzati munkát. Az elnök kilátásba helyezte, hogy a kongresszus jövőre jogszabályt is alkot a fegyverellenőrzésről.

Az Egyesült Államokban évente 31 ezer ember életét oltja ki lőfegyver, ebből 17 ezer az öngyilkosságok száma.