Nem mernek a szabadba menni a fukusimai gyerekek

2012.12.26. 8:29

Egyre kövérebbek az atomkatasztrófát szenvedett Fukusimában élő gyerekek egy japán felmérés szerint. Ez annak a következménye, hogy nem mernek a szabadba menni sportolni.

A tavaly márciusi földrengés okozta atomkatasztrófa után egyre kövérebbek a japán gyerekek az érintett Fukusima tartományban, mert radioaktív sugárzástól tartva nem mernek szabad levegőn sportolni.

Erre az oktatással, illetve a sporttal foglalkozó japán minisztérium mutatott rá most nyilvánosságra hozott jelentésében. Egy felmérés során az ország minden részéből az 5 és 17 év közötti gyerekeket hasonlították össze a magasság, illetve a testsúly alapján. A beszámolóból kitűnt, hogy a 13 korosztály közül 7 esetében az idén a fukusimai gyerekek voltak a legkövérebbek, miközben az atomkatasztrófa előtti évben a kövérség tekintetében még csak egyetlenegy korosztályt "vezettek".

A 2011. március 11-én történt földrengés és az azt követő szökőár romboló hatásai a fukusimai atomerőműben súlyos nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozatát indították el. A földrengést követő napokban a reaktorokból nagy mennyiségű radioaktív anyag került ki a környezetbe az erőmű több tíz kilométeres körzetében. Ennek nyomán pedig a tartományban a szabadtéri sporttevékenység jelentős mértékben visszaesett. Mindez elsősorban az általános iskolák tanulóit érintette.

Az atomkatasztrófa után a tartomány iskoláinak több mint a fele - szám szerint 449 - mindenfajta szabadtéri tevékenység beszüntetését rendelte el. A korlátozások 79 iskola esetében még az idén késő ősszel is érvényben voltak.