Főútra csapódott egy utasszállító Moszkva mellett

Moszkva, főútra csapódott egy utasszállító repülőgép
Vágólapra másolva!
Az orosz gép leszállás közben gördült ki a pályáról, és kigyulladt jobboldali hajtóműve. Az orosz tudósítások már négy halálos áldozatról írnak. A gép kapitánya, a másodpilóta, a fedélzeti mérnök, valamint egy utaskísérő vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Az orosz Red Wings légitársaság Tu-204-es gépe, amely a csehországi Pardubicéből utasok nélkül, nyolcfős személyzettel érkezett a moszkvai Vnukovo repülőtérre, nem tudott megállni a leszállópályán, kicsúszott arról és három részre szakadt. A gép orra és részben a törzse a repülőtér mellett vezető Kijevi országútra csúszott ki, a farokrész az autóutat a reptértől elválasztó árokban maradt. A gép jobb hajtóműve kigyulladt, a tüzet fél órán belül eloltották. A hírtelevízióban bemutatott felvételek szerint a repülőgép belül is teljesen szétroncsolódott.

A személyzet négy tagja - a gép kapitánya, a másodpilóta, a fedélzeti mérnök, valamint egy utaskísérő - vesztette életét a szombati moszkvai repülőgép-szerencsétlenségben, amelyet feltehetően a pilóták hibája okozott. A négy súlyos sérült közül egy állapota válságos - erősítették meg a Rosszija 24 hírtelevízió értesülését az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumában.

Dmitrij Medvegyev kormányfő a baleset hírére azonnal operatív bizottság felállítását rendelte el. Ezt Makszim Szokolov közlekedési miniszter vezeti, Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzetek minisztere pedig a mentést irányítja. Az ügyben a Szövetségi Nyomozó Bizottság mellett a légügyi hatóság és a közlekedési felügyelet is vizsgálódik. A nyomozóhatóság büntetőeljárást indított. Vizsgálatának előzetes megállapítása szerint a Tu-204-es repülőgép balesetét a pilóták hibája okozta. A gép két fekete dobozát megtalálták.

Forrás: AFP/Kirill Kudryavstev
További képekért kattintson a fotóra!

A Rosszija 24-nek szemtanúk elmondták, hogy csak a szerencsén múlott, hogy a repülőgép nem ütközött össze a forgalmas autóúton közlekedő gépjárművekkel. Az is kiderült, hogy a személyzet egyik tagjának, aki a gép testének szétszakadásakor szabályosan kirepült a törzsből, a Kijevi országúton közlekedők nyújtottak segítséget és szállították kórházba.

Az országúton órákra leállították a forgalmat, amely az orosz fővárosból kivezető sávban helyreállt, de Moszkvába még este is nehéz volt a bejutás. A kormányzati és állami repülőgépeket is kiszolgáló Vnukovo repülőtér forgalma este még akadozott, számos járat indulása késlekedett. Ez Oroszország harmadik legforgalmasabb repülőtere.

Forrás: AFP/Alexander Usoltev
További képekért kattintson a fotóra!

A 210 utas szállítására képes Tu-204-es gépeket 1995-ben állították kereskedelmi forgalomba, halálos baleset eddig még nem történt velük. A cseh Pardubice repülőtere arról tájékoztatta az orosz hírtelevíziót, hogy a Red Wings légitársaság járatának személyzete nem jelzett semmilyen műszaki problémát. Az orosz Vesztyi FM rádió tudósítója egész nap a moszkvai Vnukovo repülőtéren tartózkodott és arról számolt be, hogy a Red Wings repülőgépének katasztrófáját megelőzően erős szél volt. A körzetből enyhe hóesést is jelentettek.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a szerencsétlenül járt gép pilótái Vnukovo légi irányítóitól a leszállást megelőzően az időjárási körülményekről és más repülőterek igénybe vételéről érdeklődtek. A diszpécserek közölték, hogy a Red Wings járata egy órán belül leszállhat. A beszélgetés felkerült az internetre.

Mivel a baleset miatt a Vnukovo repülőteret időlegesen lezárták a légi forgalom előtt, délután a Seremetyevo és a Domogyedovo repülőtér fogadta a járatokat. Dimitrij Medvegyev, miniszterelnök vizsgálatotot kezdeményezett a baleset okainak kivizsgálásáról.