Összerugdostak egy ukrán képviselőt

Vágólapra másolva!
Összevertek egy kijevi parkolóban egy ukrán parlamenti képviselőt, aki Vitalij Klicsko bokszoló pártjának tagja. Kirángatták a kocsijából, megrugdosták, majd beugrottak egy rájuk váró kocsiba és elhajtottak.
Vágólapra másolva!

Ismeretlenek kirángatták az autójából és összeverték Vitalij Klicsko ukrán ökölvívó UDAR (Ütés) nevű pártjának egyik parlamenti képviselőjét csütörtök este Kijevben - jelentette pénteken az ukrán média a párt sajtószolgálatára hivatkozva.

A hírek szerint Volodimir Kurinnij egy szupermarketnél beült a volán mögé, amikor két ismeretlen férfi lépett az autójához, és egyikük szó nélkül arcul ütötte, majd kirángatták a gépkocsiból, és megrugdosták. A politikust kórházba szállították. Az ütlegek az arcán és a fején bevérzéseket okoztak, és agyrázkódást szenvedett.

Az üzletnél lévő térfigyelő kamerák rögzítették az incidenst, és azt is, hogy a támadókat egy autó várta, amin elmenekültek a helyszínről. A rendőrség garázdaság gyanújával indított eljárást.

December elején hozta nyilvánosságra az UDAR egyik képviselője, hogy 5 millió dollárt ajánlottak neki azért, hogy átálljon a kormánytöbbséghez. Klicsko azóta több alkalommal kijelentette, hogy meggyőződése szerint az általa vezetett ellenzéki frakcióból egy képviselő sem áll át kormányoldalra. Megjegyezte viszont, hogy több képviselő is kapott már fenyegetést emiatt, de neveket nem említett.